"ODIN HARCOSAI" SZEMBESZÁLLNAK A BŰNÖZŐ MIGRÁNSOKKAL

Hirdetés
Hirdetés

Önkéntes civil önvédelmi csoportok alakultak Finnországban, hogy a bevándorlók lakta negyedekben járőrözve vegyék elejét a bűncselekményeknek - adja hírül a Reuters. /Az "Odin harcosai" nevű csapat működését persze gyanakvással figyeli a hatalom és a hatóságok is \- ám a rendőrség egyelőre nem lép fel ellenük, mert a járőrözés szerintük nem ütközik törvénybe\./

Hirdetés

A viking halál-és hadistenről elnevezett, fekete dzsekit viselő brigád néhány héttel ezelőtt alakult meg, s máris

országszerte mintegy 500 tagot számlál.

Már 23 városban van helyi szervezetük, ebből öt a hatóságok szerint is aktívan működik.

Az első csoport az ország északi részén található Kemi városában született meg. A település közel van a svéd-finn határhoz, ahol migránsok ezrei érkeznek Finnországba.

Hirdetés
Egyik alapító tagjuk, Mika Ranta szavai szerint akkor ébredtek rá "a nagyon különböző kultúrák találkozásának" veszélyeire, amikor hírét vették, hogy a menedékkérők az iskolák kerítésénél állva fixírozzák a fiatal lányokat.

Odin harcosai

"az utca szemeiként és füleiként"

Hirdetés

határozzák meg magukat. Szerintük azért van szükség rájuk, mert a rendőrség nem védi meg a helyieket a menekültekkel érkező "iszlámista betolakodóktól". Számos helyen "Migrants not wellcome" feliratú transzparenseket is kifeszítettek.

Félelmeik a statisztikák tükrében nem tűnnek alaptalannak. Az elmúlt négy hónapban a múlt év hasonló időszakához képest

Hirdetés

megduplázódott a szexuális zaklatások száma

az országban. A rendőrség tájékoztatása szerint Helsinkiben kisebb számban ugyan, de a Kölnihez igen hasonló esetek fordultak elő szilveszterkor.

Hirdetés
Finnország a tavalyi év folyamán mintegy 30 ezer menedékkérőt fogadott be.

Nem támogatják, de nem is tiltják.

A hatalom részéről természetesen máris megérkeztek a hasonló esetekben elmaradhatatlan aggódó hangok a "szélsőjobboldali csoportok térnyerése" miatt. Néhány tagjukról kiderítették, hogy  büntetett előéletűek, ami remek alapot adott a médiában induló lejárató kampányhoz. A belügyminiszter szerint tevékenységük "nem növeli a közbiztonságot", és külön figyelmeztette őket, hogy "nincs joguk erőszakot alkalmazni".

Az önkéntesek eddig ilyet nem is tettek, mindez idáig egyetlen jelentés sem született arról, hogy agresszívan léptek volna fel.

Hirdetés
Tagjaik az egyik finn lapnak azt nyilatkozták:

"Soha nem támadunk, csak védekezünk.

Ehhez mindnekinek joga van. Ha támadás ér minket, megvédjük magunkat, és hívjuk a rendőrséget.

Hirdetés
"

A hatóságok "rajta tartják a szemüket" a csoporton, de egyelőre nem lépnek fel velük szemben.

"A járőrözés önmagában nem bűncselekmény, ehhez mindenkinek joga van."

- nyilatkozta egy helyi rendőrtiszt.

Ameddig jelentik az incidenseket a rendőrségnek és "hagyják, hogy végezzék a dolgukat", nem lépnek fel ellenük.

Ismerünk egy jóval közelebbi történetet, amely nagyon hasonlóan indult, de egészen máshogy végződött. Ma már csak költői kérdés: vajon hogy alakult volna a Magyar Gárda sorsa, ha a hazai hatóságok is hasonlóan álltak volna hozzá, megadva legalább az esélyt a békés együttműködésre...?

Forrás: alfahir.hu

2016. január 20. (szerda), 13:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 08:24
Hirdetés

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

A ChatGPT ezt mondta:Könnyítés jön az öröklésben – soha nem volt még ilyen gyors az ügyintézés ??Origo – 3 perc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 07:40

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Hirdetés