Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg – Ennyit változott azóta >>> Szomorú dolog van eltűnésének hátterében!

Hirdetés
Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg – Ennyit változott azóta >>> Szomorú dolog van eltűnésének hátterében!
Hirdetés

Oláh Ibolyát a 2003-as Megasztárban ismertük meg – Ennyit változott azóta >>> Szomorú dolog van eltűnésének hátterében!.

/A mostani nyugodtsága annak is köszönhető, hogy már nem azt az életet éli, amibe a Megasztár után, a nevelőotthonból kikerülve belecsöppent\./

Hirdetés

Elköltözött Győrbe, ahol a háza távol van a város zajától, a csendben tud zenét írni, az éneklésével pedig nem zavarja a szomszédokat. Edz, odafigyel a táplálkozásra, testileg-lelkileg készen áll arra, hogy teljes erőbedobással dolgozzon.

Hirdetés
Az elmúlt években csak nagyon ritkán szerepelt, de a zenei pályának nem fordított hátat.

– Hirtelen meg kellett tanulnom, hogy nem mindenki jó és tisztességes, és amit a gyermekotthonban tanultunk a becsületről, a szeretetről, itt nem érvényes. A csalódásokat követően a tapasztalatokat beépítettem a mostani életembe, az eltávolodás pedig jót tett – osztotta meg a hetilap olvasóival.

A Megasztárban :

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ma még pihenés,holnap találkozunk a Spirit Színházban! ??? Fotó: @photoletti #ibolyantul #spiritszinhaz #duna #klipforgatas #onalloest #varunkmindenkit

Olah Ibolya (@olahibolyaofficial) által megosztott bejegyzés, Aug 26., 2018, időpont: 5:56 (PDT időzóna szerint)

Hirdetés

2020. október 05. (hétfő), 17:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 13. (kedd), 08:57
Hirdetés

Megrendítő tragédia: meghalt egy kétéves kisfiú egy bölcsődében

Megrendítő tragédia: meghalt egy kétéves kisfiú egy bölcsődében

Szívszorító tragédia rázta meg egy helyi bölcsőde közösségét, amikor egy mindössze kétéves kisfiú váratlanul életét...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 13. (kedd), 05:47

Megölte édesanyját a csepeli óvónő

Megölte édesanyját a csepeli óvónő

Megölte édesanyját a csepeli óvónő – vádat emeltek az erős felindulásból elkövetett emberölés ügyébenCsepelen, 2024...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 20:25

Ismét megjelentek a rendőrök tűzoltók és a mentők Dudás Miklós házánál

Ismét megjelentek a rendőrök tűzoltók és a mentők Dudás Miklós házánál

Ismét megjelentek a hatóságok Dudás Miki otthonánál – újabb kérdések a rejtélyes ügybenIsmét nagy volt a felfordulás a...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 16:41

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN, MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN, MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN,...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:53

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongókA TV2 hivatalosan is közölte a hírt, amelyre...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:17

MEGNYERTE Magyar Péter!

MEGNYERTE Magyar Péter!

Ma Nógrád megyében, Mátraszőlősön és Pásztón élő rászoruló családoknak vittünk tűzifát Szafkó Zoltánnal, a TISZA Nógrád...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 07:16

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Fagyos hétfő: csontig hatoló hideg, aztán jön a csúszós fordulatHétfőn még megmutatja a tél a szebbik arcát, legalábbis...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 05:58

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Gyász a hazai zenei életben: elhunyt Chriss Ronson, a magyar DJ-kultúra ikonjaMegdöbbentő hír érkezett vasárnap estére:...

Hirdetés
Hirdetés