OPERATÍV TÖRZS : Hétfőn, azaz OKTÓBER 12-ÉN ÚJABB VÁLTOZÁS LÉP ÉLETBE >>>

Hirdetés
OPERATÍV TÖRZS : Hétfőn, azaz OKTÓBER 12-ÉN ÚJABB VÁLTOZÁS LÉP ÉLETBE >>>
Hirdetés

OPERATÍV TÖRZS : Hétfőn, azaz OKTÓBER 12-ÉN ÚJABB VÁLTOZÁS LÉP ÉLETBE >>>

/Október 12\-én megnyílik a Magyarország és Szlovákia közötti Cered\-Tajti határátkelőhely a személyforgalom számára – jelentette be az Országos Rendőr\-főkapitányság szóvivője a koronavírus\-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján\./

Hirdetés

 Gál Kristóf közölte: hétfőtől Cered és Tajti között naponta két alkalommal – reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között – biztosított a határátlépés a kétoldalú személyforgalom számára.A szóvivő az ingázókat érintő különleges szabályokra vonatkozó kérdésre elmondta, annak rendjét a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendeletben határozták meg.

Hirdetés
Hozzátette: az ingázó akár ki-, akár belép az országba, az országhatártól számított 30 kilométeren belül köteles tartózkodni és a tartózkodás időtartama nem haladhatja meg a 24 órát.Gál Kristóf elmondta: a maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 33 esetben intézkedtek a rendőrök csütörtökön, hatszor azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 27 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait.
Hirdetés
A rendőrök 21 alkalommal figyelmeztetéssel éltek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki, tíz embert feljelentettek – ismertette.Kiemelte: a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta csütörtök éjfélig a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban elkövetett szabálysértések miatt országosan 979 esetben intézkedtek a rendőrök.A zenés-táncos rendezvények megtartására, valamint a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok be nem tartása miatt csütörtökön 11 esetben tettek feljelentést a rendőrök.
Hirdetés
Gál Kristóf elmondta azt is, hogy csütörtökön az ország területén történő átutazásra vonatkozó szabályok megsértése miatt két embert figyelmeztettek, 74-en helyszíni bírságot kaptak, egy átutazót pedig feljelentettek a rendőrök.Közölte azt is, hogy csütörtökön 3298 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 518-at az ország területére belépőknél. Jelenleg 22 385-en vannak hatósági házi karanténban. A rendőrök csütörtökön 10 546 esetben a helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karantén betartását, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 33 embert pedig feljelentetek.
Hirdetés
A karantén elektronikus ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt 1043-an használják. A hatósági házi karantén ellenőrzésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az ellenőrzéseket a rendőrszakmai és a járványügyi szabályok szerint végzik úgy, hogy ezek módja és gyakorisága ne sértse a karanténra kötelezett magánélethez fűződő jogát. Gál Kristóf hangsúlyozta, hogy a karanténra kötelezettek közül azoknak, akik használják a Házi karantén elnevezésű mobilalkalmazást, már nem kell személyes ellenőrzésre számítaniuk, mivel a regisztráció után elektronikusan ellenőrzik őket.
Hirdetés

2020. október 10. (szombat), 10:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 16:18
Hirdetés

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Óriási botrány! Forsthoffer Ágnes részlegesen kitiltotta Pócs Jánost a parlamentből!

Három ülésnapos kitiltást rendelt el Forsthoffer Ágnes, Pócs János jogorvoslatot kérForsthoffer Ágnes házelnök 2026....

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 15:20

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Mit tippelsz?Ezen sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Németh Szilárdnak!

Milyen végzettsége van Németh Szilárdnak? Iskolaigazgatóként is dolgozott a későbbi rezsibiztosNémeth Szilárd 1990-ben...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:59

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

HATALMAS BEJELENTÉS A TV2-TŐL, ÚJRA JÖN AZ EXATLON PALIK LÁSZLÓVAL. DURVA ÉVAD JÖN!

Palik Lászlóval jön az új Exatlon, már keresik a KihívókatA TV2 2026. november 5-én, a Big Picture konferencián...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 13:52

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pintér Sándornak!

Milyen végzettsége van Pintér Sándornak? A volt belügyminiszter a volán mögött kezdtePintér Sándor 1978-ban a...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 09:18

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Kiderült, milyen iskolai végzettsége van Pócs Jánosnak!

Kiderült, milyen végzettsége van Pócs Jánosnak – egészen más szakmából jutott el a Parlamentig!Víz- és gázszerelőként...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 07:44

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányáról

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 06:24

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Megdöbbentő bejelentést tett Orbán: Ő már tudja mi lesz három hónap múlva!

Orbán Viktor már tudni véli, mi lesz három hónap múlva – kemény jóslatot mondott Magyar Péter kormányárólOrbán Viktor...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 05:46

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Harminchét évig szolgálta Miskolcot – elhunyt Veres Attila villamosvezetőElhunyt Veres Attila, a miskolci közlekedés...

Hirdetés
Hirdetés