Orbán-kormány megszüntetné a lakástakarékok 30 százalékos, évi 720 ezer forintos állami támogatását

Hirdetés
Orbán-kormány megszüntetné a lakástakarékok 30 százalékos, évi 720 ezer forintos állami támogatását
Hirdetés

A LAKÁSTAKARÉK ELVÉTELÉVEL A LUXUSKORMÁNY VÉGLEG CSERBEN HAGYTA A FIATALOKAT.

A kormány sunyi módon két nap alatt lezavarja a lakástakarék megszüntetését. /Többé nem jár állami támogatás a befizetések után, ezzel együtt értelmét is veszti az előtakarékosság\./

Hirdetés
Vége. Megszorítás? Igen, megszorítás,írja az alfahir.hu

Akinek a gyomra esetleg eddig is nehezen vette be a látványt, ahogyan a kormánypárti politikusok és cimboráik százmilliókat és milliárdokat keresnek, majd luxuséletüket saját bulvárlapjaik címlapjain tárják elénk, az most kapaszkodjon meg, ugyanis a Fidesz indoklása szerint többek között azért kell véget vetni a lakástakaréknak, mert

„a megtakarítást a futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni”,

tehát az emberek nem jól költötték el saját pénzüket, és ezt a Fidesz most jól be is szabályozza helyettük.

Hirdetés

Olyannyira a Fidesz, hogy amikor kollégánk felhívta az Országgyűlés Gazdasági bizottságát, onnan egyenesen a Fidesz sajtóirodájára irányították. Kádár János elégedetten csettintene a pártházban, ha még élne.

Nem beszélve arról, hogy luxussal példálózni elképesztően cinikus dolog egy olyan kormánypárttól, aminek vezetőjének gyereke 12 millió forintos karórát hord. Azt pedig kár is ecsetelni, hogy az érvelés nettó hazugság, és valójában arra világít rá, hogy

a Fideszben a takarékossági célok már régóta nem a szoci fürdőszoba felújításáról vagy a beázó tető aláfóliázásáról szólnak, hanem a medencéről és a szaunáról, magasabb szinteken a jachtokról és magángépekről,írja az alfahir.hu

Sajnos ismét le kell vonnunk a következtetést, hogy Magyarországnak múltja van, jelene még döcög, jövője viszont ezzel a kormánnyal egyszerűen nincs.

Hirdetés
A fiatalok újabb megsarcolásával ugyanis a kormány ismét azt bizonyítja be, hogy pillanatnyi hatalmát az Erzsébet-utalványokra és a zsák krumplikra építi, a jövőt jelentő következő generációk támogatása viszont nem fontos számára,

mert nem most és nem nekik hoz a konyhára, hanem hosszú távon, és az országnak. Az meg legyen a jövő gondja.


A kormány megszorítása ráadásul azért is nagy arculcsapás a fiataloknak, mert egy fővárosi átlagos albérletár már 150 ezer forintra rúg havonta, az ingatlanárak pedig duplájára nőttek a néhány évvel korábbiakhoz képest. A CSOK sem kifogás, ugyanis a 10+10 milliós támogatáshoz való újépítésű ingatlanok (a fővárosban) 40-50 millió forintról indulnak, így ezekhez nem csak egy stabil párkapcsolat és egy életre szóló döntés kell, hanem jelentős –és jellemzően teljesen hiányzó- több tízmilliós önerő is.

Hirdetés
Hab a tortán, hogy a lakáshiteleket sokan lakástakarékkal kombinálták, hogy az állami támogatást otthonteremtésre fordíthassák: ezzel ez a segítség is megszűnik.

Lássuk a tényeket:

  • A magyar fiatalok az Eurostat szerint átlagosan 27 évesen költöznek el otthonról.
  • Az ingatlan.com szerint a fővárosban átlagosan 150 ezer forintért kínálják az albérleteket.
  • Az Otthon Centrum szerint 704 ezer forint az átlagos medián négyzetméterár egy új fővárosi ingatlannál.

Tehát most ezektől, az egyébként is totális kilátástalanságban élő fiataloktól veszi el a kormány az utolsó olyan megtakarítási formát is, ami még apró reményt nyújtott,írja az alfahir.hu

.

PERCEID VANNAK, HOGY NE VESZÍTS 720 EZER FT ÁLLAMI TÁMOGATÁST – MEGSZŰNIK AZ LTP 30%-A.

Percekkel ezelőtt érkezett a hír: a kormányzat meg kívánja szüntetni a lakástakarékok állami támogatását! Ez egyet jelent azzal, hogy éves szinten 72 ezer Ft állami támogatás rövid idő múlva már nem lesz elérhető.

Hirdetés
A maximális „veszteség” 720 ezer Ft a 10 éves futamidejű szerződéseknél.Nincs lehetőség a korábbi szerződések hosszabbítására,írja a bankmonitor.hu

MI TÖRTÉNT?

A Parlament honlapján megjelent egy törvényjavaslat, miszerint a lakástakarékok nem töltötték be a szerepüket és ezért nem indokolt az állami támogatás fenntartása.

MI VÁLTOZIK?

HA LTP SZERZŐDÉST SZERETNÉL AZ UTOLSÓ PILLANATBAN:

Tekintsd át a piaci kínálatot az LTP kalkulátorunkkal, add le érdeklődésedet és kollégáink teljes kiszolgálást adnak a szerződéskötséhez!

LAKÁSTAKARÉK SZERZŐDÉST SZERETNÉK..

MI NEM VÁLTOZIK?

A korábban (illetve az új törvény életbelépése előtt) kötött LTP szerződések állami támogatása megmarad.

Hirdetés

A HÁTTÉRRŐL

Sok felröppent pletyka keringett az LTP körül, hogy csökkenhet az állami támogatás. Való igaz, hogy a magyar állami támogatási szint (30%) kimagasló volt Európában. Az elmúlt hetekben felröppent hírek szerint 20%-ra csökkent volna a támogatási szint, mely még mindig egy erős pénzügyi előnyt jelentett volna. A mai napon a legtöbb pénzügyi szakember értetlenül áll a változásokat érintő hírek hallatán.

Hirdetés

Forrás: bankmonitor.hu

2018. október 15. (hétfő), 18:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 07:45
Hirdetés

Albert Györgyi drámai vallomása: "Az első férjem képes volt kékre zöldre verni, a második megölette velem a gyerekem"

Albert Györgyi drámai vallomása: "Az első férjem képes volt kékre zöldre verni, a második megölette velem a gyerekem"

✨ Albert Györgyi – a reflektorfény és az árnyék élete A magyar televíziózás és újságírás egyik legismertebb arca volt,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 07:31

Gáspár Bea vallomása:24 oktávon énekelek!

Gáspár Bea vallomása:24 oktávon énekelek!

? A Nagy Duett: „24 oktávon énekelek!” – Gáspár Bea hatalmas show-val robbantott Ha valaki azt hitte, hogy az évadnyitó...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 06:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

?️ Tragédia! Holtan találták a magyar politikust – Másfél hónapnyi remény után ért véget a keresésMegrázó hír érkezett...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:25

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják megmagyarázni….Hihetetlen, mi következik.

MEGÉRKEZETT A NAGY RÉSZLETES MÁRCIUSI időjárás-előrejelzés : Ez vár ránk Március végéig! A meteorológusok sem tudják...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 22:12

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 19:19

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Elkapták Egressy Mátyás elkövetőjét! Teljes Cikk a hozzászólásban⏬️

Egész Magyarország hetek óta döbbenten figyeli a 18 éves, tehetséges teniszező, Egressy Mátyás eltűnésének minden apró...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 18:36

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

Magyar Péter bejelentette, Orbán erre összeomlott! Történelmi pillanatok zajlanak éppen:

 Méltó időskort mindenkinek – bemutatták a TISZA nyugdíjprogramjátMagyar Péter pártelnök és Kármán András gazdasági...

Mindenegyben blog
2026. február 25. (szerda), 17:40

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Megrázó tragédia a szerb fővárosban – három gyermek maradt édesanya nélkül Rakovicán  Felfoghatatlan tragédia rázta...

Hirdetés
Hirdetés