Orbán megmagyarázta: ezért nem engedi, hogy Magyarországon európai bérek legyenek

Hirdetés
Orbán megmagyarázta: ezért nem engedi, hogy Magyarországon európai bérek legyenek
Hirdetés

Volner János ma reggel a Jobbik frakcióvezetőjeként részt vett azon az Orbán Viktor által összehívott tájékoztató megbeszélésen, melyen a pénteki EU-csúcstalálkozó várható fejleményeit tekintették át.

 

A jobbikos politikus a megbeszélésen fontos, a dolgozó magyar emberek érdekét szolgáló felvetéssel élt,

/indítványozta, hogy Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökeként vesse latba befolyását annak érdekében, hogy a magyar munkavállalók bére végre kezdjen el felzárkózni a nyugat\-európai munkavállalókéhoz\./

Hirdetés

Volner szerint Orbán ebben az összes ex-szocialista ország kormányában szövetségesre lelhet, sőt az alacsony kelet-európai bérszínvonal ellen többször tiltakozó nyugat-európai baloldali pártok és szakszervezetek is támogathatják ezt a javaslatot.

Hirdetés
Volner beszámolója szerint azonban a magyar miniszterelnök ezt a javaslatot kategorikusan elutasította, és

a tőle megszokott tanárbácsis módon jól ki is oktatott

– számol be az ellenzéki néppárt politikusa a közösségi oldalán, aki azt is írta, hogy Orbán elmagyarázta neki, hogy miért is nem lenne jó, ha bekövetkezne a munkát végző magyar emberek bérfelzárkózása. Volner szerint tulajdonképpen ezért nem lesz bérfelzárkózás.

Hirdetés
Mert „a Viktor nem engedi”.

Jó neki így, a szégyenletesen alacsony magyarországi bérekkel. Orbán az ország versenyképességét jól láthatóan az olcsó és kiszolgáltatott magyar munkaerőre alapozza. Nem akar innovációt (ilyesmi ne várjunk mészároslőrincektől), nem akar jól képzett munkaerőt. Kerüljön kevés pénzbe a magyar emberek munkája, akinek nem tetszik, az mehet Londonba mosogatni, mert a fiatalok többsége úgyis a Jobbikra szavaz.

Hirdetés

– írja a Jobbik alelnöke.

Forrás: Orbán megmagyarázta: ezért nem engedi, hogy Magyarországon európai bérek legyenek

2016. szeptember 17. (szombat), 09:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14
Hirdetés

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Hirdetés