/A miniszterelnök az interjú első perceiben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről beszélt, akiről azt mondta\: „Megértéssel kell fogadnunk az ukrán elnök erőfeszítéseit, hiszen bajban van a hazája”\./
Az interjú itt nézhető vissza:
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Ausztria, Bulgária, Szerbia is a vezetékes gázra és olajra van rászorulva, de ha Oroszországból nem jön energiaforrás, nincs energia Magyarországon sem. A gazdaság nem tud enélkül működni – közölte, majd hozzátette: „Folyékony gázt, olajat nem tudunk fogadni tengeri kikötőkben”.
„Magyarország nem döntötte el, hogy ne legyen tengere. Úgy alakult a történelem, hogy elvesztettük a tengerünket, így csövön jön a gáz” – mondta Orbán, aki szerint most a gazdaság működése vagy nem működése a kérdés.
Orbán az interjúban azt is mondta, hogy a választás még nem lefutott, továbbá kijelentette: „Az elején próbálkoztam, hogy megértsem ezeket az egymásnak ellentmondó mondatokat” – utalt ezzel Márki-Zay Péterre a miniszerelnök.
A miniszterelnök azt is elmondta, meg kell úsznunk az európai magas energiaárakból származó gazdasági válságot.
„A megszorítás egy baloldali válságkezelési eszköz” – közölte Orbán.
A munkanélküliség, családtámogatás témakörében is kérdezték Orbán Viktort.
Orbán Viktor azt is közölte, az ellenzék választási csalást követ el akkor, amikor emberek százezreinek küldenek kampányüzenetet anélkül, hogy azok abba belegyeztek volna.
„Ez egy súlyos ügy. Már az 1990-es első parlamenti választáson is részt vettem. De ilyet még nem láttam. Ilyet harmincéves pályám alatt még nem láttam. Amikor emberek százezreinek küldenek kampányüzeneteket anélkül, hogy beleegyeztek volna… Ez egy orbitális választási csalás, amit a jogászoknak ki kell vizsgálniuk” – mondta Orbán, hozzátéve: jelenleg annyi EBESZ képviselő van az országban, hogy háborút lehetne velük nyerni.
Orbán Viktor először 1998 és 2002 között volt miniszterelnök, majd négy év kihagyás után 2010-ben az ő vezetésével a Fidesz-KDNP kétharmados többséget szerzett a parlamentben.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán már be is jelentette: „Győztünk”.
2022. április 04. (hétfő), 08:49
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.