– Orbán Viktor lesz Európa új vezetője?

Hirdetés
– Orbán Viktor lesz Európa új vezetője?
Hirdetés

Orbán Viktor lesz Európa új vezetője?.

 Pontosan ez Orbán Viktor célja. Ő lett a hangja a bevándorlás-ellenes erőknek Európában, és úgy tűnik, azt hiszi, létrehozhat egy új európai pártot, amely kihívást jelentene az Európai Néppárt (EPP) számára az uniós intézmények dominálásában,írja a 168ora.hu

– Mitől fordulhat meg Orbán eddigi szerencséje Magyarországon vagy Európában?

/– Ha Orbánnak sikerül mozgósítani a hozzá hasonló gondolkodású autokratákat és a bevándorlás\-ellenes erőket Európa más államaiban, s ezek együttesen jó eredményeket érnek el az uniós választáson, akkor végignézhetjük, hogy Magyarország forradalmasítja az EU\-t ahelyett, hogy az EU visszaterelné a demokrácia talajára Magyarországot\./

Hirdetés
Ha viszont az alkotmányos demokrácia erői – jobb- és baloldalon egyaránt – győzedelmeskednek jövőre, akkor a közösségben még mindig lesz elég erő, hogy visszatolja az Orbán-féle diktatúrából az országot.
Hirdetés
Nagyon nagy tehát az európai választások tétje – ahogyan Orbán maga is mondta. Mivel pedig ezt ő is kimondta, az is tény: meg kell kezdeni a mozgósítást Európában a megakadályozására.

– Mire számít, mi fog történni a jövő évi uniós voksoláson?

– Senki sem tudhatja még. De tudunk néhány részletet. A jobbközép képviselők, azaz az EPP és a balközép képviseletében az Európai Szocialisták és Demokraták egyaránt vesztes mindenütt Európában.

Hirdetés
Különösen a szociáldemokrata pártok már majdnem kihaltak, de a hagyományosan konzervatív pártok is veszítenek Európa-szerte. A francia elnök, Emmanuel Macron és pártja, az En Marche jelenthet új pólust, amely erősödik, de Macron még nem biztosított támogatásáról egyetlen létező európai pártot sem. Ehelyett alkothat egy sajátot. És ebben a cseppfolyós klímában előfordulhat, hogy a következő évi uniós választás után a két legerősebb uniós párt egy bevándorlás-ellenes/antiliberális párt lesz, amely mögött Orbán áll, valamint egy neoliberális párt, amelyet Macron támogat.
Hirdetés
Tehát

Orbán joggal látja úgy, hogy ez hatalmas lehetőség, és ennek az eltökéltségének Magyarország határain kívül is mindenkit aggasztania kell.

2018. szeptember 14. (péntek), 08:07

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Orbán Viktor a választások óta először...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 09:46
Hirdetés

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam vége, amit Magyar Péter művel

Gulyás Gergely: Amit Magyar Péter művel, az nem egyszerű határátlépés, hanem a jogállam végeÁll a bál az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 08:36

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 07:55

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.

Már Tiborcz cégei körül nyomoz a rendőrség, olyan történik, amit sokan korábban elképzelhetetlennek tartottak.Nyomozást...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 06:43

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Most jött a rendkívüli hír Sulyok Tamásról, itt a vége: megszüntetik a megbízatását.

Friss bejelentés Sulyok Tamás ügyébenÚjabb rendkívüli politikai fordulat érkezett 2026. július 5-én: Magyar Péter a...

Mindenegyben blog
2026. július 05. (vasárnap), 05:56

Ő Vanda, aki a pénteki lovasbalesetben vesztette életét.

Ő Vanda, aki a pénteki lovasbalesetben vesztette életét.

Összeomlottak a szülők: egyetlen gyermeküket veszítették el a tragikus somogysárdi lovasbalesetben – Vanda 20 éves...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 19:32

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Áder Jánosról !Magyar Péter jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 18:37

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter Olyat szólt be Áder Jánosnak , hogy a fal adta a másikat, ez az eddigi legkeményebb kritika !

Magyar Péter visszavágott Áder Jánosnak: videóval mutatta be a volt államfő rezidenciájátMagyar Péter és Áder János...

Mindenegyben blog
2026. július 04. (szombat), 17:53

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Légvédelmi riasztás: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi Romulusz ! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Rendkívüli helyzet: riadót fújtak a magyar Gripeneknek, bejelentést tett Ruszin-Szendi RomuluszRiadót rendeltek el a...

Hirdetés
Hirdetés