ORBÁN VIKTOR: „VÉN CSATALÓ VAGYOK, DE ERRE MÉG ÉN SEM SZÁMÍTOTTAM”

Hirdetés
ORBÁN VIKTOR: „VÉN CSATALÓ VAGYOK, DE ERRE MÉG ÉN SEM SZÁMÍTOTTAM”
Hirdetés

Orbán Viktor nemrég a Hír TV stúdiójában járt, ahol hosszú, közel fél órás interjút adott.

Az interjú végén a kormányfő értékelte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló helyzetet is.

/Elmondta, hogy eddig 16 évet töltött ellenzékben, 16 évet kormányon, de ilyet ami most van, még ő sem látott\./

Hirdetés

“Azt hittem, mert most már mindjárt 60 éves leszek, hogy nekem már újat nem nagyon tudnak mutatni a politikában.

16 évig voltunk ellenzékben, 16 évig kormányon, és volt vörösiszap, árvíz, pénzügyi válság, világjárvány…

Hirdetés

Azt gondoltam, hogy legfeljebb majd ezek ismétlődnek, ha baj lesz.

De hogy lesz egy olyan helyzet, amikor mögöttünk egy világjárvány, mellettünk egy háború, előttünk egy teljesen bizonytalan, veszélyes európai helyzet, erre én sem számítottam.

Ennek a választásnak a tétje még a magamfajta vén csatalovak számára is óriási, sokkal nagyobb, mint amit valaha gondoltam volna” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hirdetés

Itt te is meghallgathatod ezt a részletet, odatekertük neked a videót:

2022. március 31. (csütörtök), 09:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. június 17. (kedd), 06:25
Hirdetés

Meghalt Ambrus Imre

Meghalt Ambrus Imre

Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 05:14

Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar

Zivatarokkal, szélviharral és jégesővel jöhet a hétfő – Így alakul az időjárás 2025. június 16-ánA HungaroMet Nonprofit...

Mindenegyben blog
2025. június 16. (hétfő), 04:54

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

1perce érkezett! – Tragikus hírt kaptunk – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Hazai Éva, a Hazai Attila Irodalmi Díj alapítója – Egy korszak zárult le csendben, méltósággal2025. június...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 17:25

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI ! Strandon vízbe fulladt egy hatéves kislány

A saját szememmel láttam, ahogy kiviszik a gyermeket a vízből…" – megrázó beszámolók a helyszínrőlEgy neve...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap)

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 4 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Figyelem, autósok! Balesetek, torlódások és útlezárások nehezítik a közlekedést – Ezekre a szakaszokra különösen...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:43

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️ Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt...

Mindenegyben blog
2025. június 15. (vasárnap), 13:26

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️

Zivatarokkal tarkított hétfő jön – Itt csaphat le az ítéletidő először! ?️A vasárnap még nyugodtan indul, de a csendes...