Orbán volt államtitkára: átverés a téli rezsicsökkentés
Hirdetés
Hirdetés
Csupán szavazatszerző próbálkozás a rezsicsökkentési ígéret, amely a kormányzat részéről a hét közepén elhangzott.
/A Magyar Nemzet cikk szerint a kabinet ismét becsapja a családokat\: csupán a 16 százalékát adja vissza annak az extraprofitnak, amelyre évente szer tesz a háztartások energiatarifáin keresztül – nyilatkozta lapunknak a második Orbán\-kormány volt energetikai államtitkár\-helyettese\./
Hirdetés
[adSulvo]
Holoda Attila elmondta: egy átlagos család éves szinten megközelítőleg 83 ezer forintot veszít azon, hogy a kormányzat a nemzetközi energiabeszerzési árak által indokoltnál drágábban adja a lakosságnak a földgázt, az áramot, illetve a távhőt.
Hirdetés
Ebből most csupán egyetlen alkalommal 12 ezer forintot kapnak majd vissza a földgázfelhasználók, a többi extraprofit a kormányzat zsebében marad.
Földgáz esetében ez azt jelenti, hogy a kabinet az utóbbi években az indokolt díjakon felül évente 241 milliárd forint „luxusprofitot” szedett be, az elmúlt évek során pedig az energetikai vállalatai közreműködésével mintegy 960 milliárd forint pluszbevételre tett szert ily módon.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.