Óriási fordulat: Visszajár az autósok pénze a belügyminiszter szerint!MINDENKI VISSZAKAPJA? CSAK IGÉNYELNI KELL!

Hirdetés
Óriási fordulat: Visszajár az autósok pénze a belügyminiszter szerint!MINDENKI VISSZAKAPJA? CSAK IGÉNYELNI KELL!
Hirdetés

Óriási fordulat: Visszajár az autósok pénze a belügyminiszter szerint

/Az ATV Heti Napló című műsorának első adása foglalkozott azzal az égbekiáltó pofátlansággal, hogy egy közlekedési tiltótábla és egy ipari kamera felszerelésével mekkorát szakítanak az önkormányzatok Budapesten\./

Hirdetés
A riportfilm nyomán kitört botrány a héten a parlament rendészeti bizottságában is hullámokat vert.Vadai Ágnes, a DK alelnöke az ATV Start című reggeli műsorában árulta el a nézőknek, hogy az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén, kérdésére válaszolva Pintér Sándor belügyminiszter megerősítette:jogsértő volt az az önkormányzati gyakorlat, amely pusztán a közterületi kamerák felvételei alapján szedte be a közlekedési bírságokat az óvatlan autósoktól.

A belügyi tárca vezetője – Vadai állítása szerint – azt is elmondta a képviselőknek, hogy az az autós, akit ilyen módon büntettek meg, visszakérheti és kérelemre vissza is kell kapnia a kifizetett büntetés összegét.

Hirdetés
Az alelnök ezért felszólított minden pórul járt sofőrt, hogy nyomban írjanak a büntetés helye szerint illetékes önkormányzatnak.

Nem értettek egyet

Mint a rendészeti bizottság ülésén kiderült, a botrány mélyülése ellenére a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium között feszülő jogértelmezési vita nehezítette a kormánytól várt egyértelmű állásfoglalás megszületését. Végül az a megközelítés diadalmaskodott, hogy


közterület felügyelő személyes jelenléte hiányában jogellenes a kizárólag a kamerák felvételei alapján zajló bírságolási gyakorlat.

Mint Pintér Sándor a képviselőknek elmondta: mostantól kezdve az az önkormányzat, amelyik továbbra is így jár el, bűncselekményt követ el és feljelentést lehet tenni ellene.

Hirdetés
Megkerestük kérdéseinkkel a BM illetékeseit, de cikkünk megjelenéséig nem kaptuk meg válaszukat. Amint ez megtörténik, frissítjük cikkünket.

A Heti Napló vonatkozó adását itt tekintheti meg!

2017. május 27. (szombat), 10:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:21
Hirdetés

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Családi feszültség került felszínre a Séfek séfje műsorábanA Séfek séfje című műsorban derült ki, hogy Bódi Gusztiék...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 06:33

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László  hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!Toroczkai László élesen nekiment a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 05:46

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldikJön a 100 ezer...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 05:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Sólyom Bódog, a szekszárdi kosárlabda meghatározó alakjaSzomorú hírt közölt az MKOSZSzomorú hírt közölt...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:37

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az emberek a jégeső, az özönvíz és a szélvihar elől – videók

Eljött a világvége! Pokoli Ítéletidő csapott le Szombathelyre Zala és Vas megyére és környékére : így menekültek az...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 17:20

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Csernus Mariann, a magyar színházi élet egyik nagy alakjaGyászol a magyar színházi világElhunyt Csernus Mariann...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 16:52

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy része

Most érkezett! Lángokban áll a Hortobágyi Nemzeti Park egy részeTűz ütött ki a Hortobágyi Nemzeti Park területén2026....

Hirdetés
Hirdetés