Óriási hír érkezett! NYUGDÍJASOK FIGYELEM! Rosszul számolták ki a nyugdíjemelést!!!

Hirdetés
Óriási hír érkezett! NYUGDÍJASOK FIGYELEM! Rosszul számolták ki a nyugdíjemelést!!!
Hirdetés

A januári járadékemelés korrekcióra szorul a vártnál magasabb infláció miatt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a jövő évi nyugdíjemelésről szóló kormány-előterjesztés tervezetet csütörtökig lehet véleményezni. /Ebben a nyugellátásokra vonatkozóan a kormány 2017\./

Hirdetés
január 1-től 0,9 százalékos emelést rendel el. Eddig is közismert volt a mérték ugyanis rögzítették azt a képviselők,  a 2017. évről szóló, a tavaszi parlamenti ülésszakon elfogadott költségvetési törvényben.
Hirdetés

Most pedig sor kerül a végrehajtáshoz szükséges jogi intézkedésre. Viszont az inflációs pálya módosult időközben, és a nyugdíjakat, a hatályos jogszabályok szerint, ehhez igazítottan kell minden évben megállapítani. 2017-re 2,3 százalékos inflációt jelez előre a  Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi, szeptemberben megjelent inflációs jelentésében. Ez pedig  a költségvetés kora tavaszi tervezésekor figyelembe vett értékhez viszonyítva érdemi eltérésnek számít.

Hirdetés
Elsősorban az üzemanyagáraknál valamint a szabályozott árú termékeknél lesz elmozdulás, amit főként bázishatásokkal magyaráz az MNB.

Ez pedig azt eredményezi, hogy vagy még idén újra kell nyitnia a jövő évi költségvetést  a kormánynak, és már januártól,   a magasabb infláció miatt szükségessé váló nyugdíjemelésről gondoskodnia kellene. Vagy például választhatja azt az utat is, hogy a szokásos éves korrekció idején,  jövő novemberben teszi hozzá a nyugdíjakhoz azt az összeget, amivel az inflációt kompenzálni lehet.

Hirdetés
Nagy valószínűséggel tekintettel lesznek arra a döntés meghozatalakor, hogy országgyűlési választást lesz  Magyarországon 2018 tavaszán, és a szavazás idejéhez közel esne a kiegészítés, ha a második verzió mellett döntenek.

Az is kiderül például az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezetéből , hogy önmagában a 0,9 százalékos nyugdíjemelés,  30,4 milliárd forinttal növeli meg a jövő évi költségvetési kiadásokat2,175 millióan számíthatnak az emelésre, az öregségi nyugdíjban és hozzátartozói nyugellátásban részesülők.

Hirdetés
Januártól ugyanekkora mértékű nyugdíjemeléssel számolhat még 428 ezer rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, baleseti járadékban részesülő személy  is.  A harmadik, 49 ezer főből álló csoport, akik  a korhatár alatti ellátásban, mezőgazdasági járadékban, művészeti nyugdíjsegélyben és közszolgálati járadékban részesülők, ugyancsak érintettjei lesznek  a nyugdíjemelésnek.

FOrrás : http://figyelo.hu

2016. november 09. (szerda), 18:19

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 17:45
Hirdetés

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Fájó szívvel közöljük, hogy Lázár Éva a 100 Tagú Cigányzenekar csellóművésze, a mai napon elhunyt..

Gyászol a 100 Tagú Cigányzenekar: elhunyt Lázár Éva, a zenekar szeretett csellóművésze ??️ A 100 Tagú Cigányzenekar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 16:28

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!

 Égiek közbelépnek! ? Ezeknek a csillagjegyeknek 2026-ban boldogság, gazdagság és gyógyulás vár az életükben!♈ KOS...

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Hirdetés
Hirdetés