Örömhír, meggyógyult a halálos betegségből Caramel kislánya

Hirdetés
Örömhír, meggyógyult a halálos betegségből Caramel kislánya
Hirdetés

Kétségekkel és könnyekkel teli pokoli időszak után a teljes harmónia és boldogság vette át a helyet Molnár Ferenc Caramel (37) családjának életében.

/A zenész tavaly tavasszal árulta el a közösségi oldalán, hogy szeme fényénél, kislányánál, Szofinál \(5\) leukémiát diagnosztizáltak az orvosok\./

Hirdetés
A kezeléseket azonnal megkezdték, idén pedig már oviba is engedték, hiszen tünetmentesnek nyilvánították a gyermeket. Nemrégiben pedig már nyaralni is volt együtt a család. Édesanyja, Szilágyi Szilvia a Blikknek elárulta, Szofi imádja a tengert.
Hirdetés

– Életünk nyaralása volt, nagyon jól sikerült! Semmi nem jött közbe, minden olyan volt, amilyennek elterveztük – mesélte Szilvia. – Először édesanyámmal és Szofival voltunk hármasban, mert a férjem nem tudott jönni a koncertek miatt, de a második úton már ő is ott volt. A nagymamával Velencében jártunk, apával pedig Toszkánában. Olaszország-fanok vagyunk, otthon érezzük ott magunkat.

Hirdetés

Persze, gyerek mellett nem könnyű pihenni, de Szilvi már annak is örült, hogy nem kellett főznie és takarítania.

– Egész nap strandoltunk Szofival. Az utazás előtt mindennap arról beszélt, hogy mikor láthatja a tengert, mert már nagyon várta. Amikor messziről meglátta a kocsiból, sikongatott – árulta el nevetve Szilvi.

Az olaszországi kiruccanások után pedig eljött az ünneplés ideje: Szofi ugyanis ötéves lett.

Hirdetés

– Kicsit eltúloztuk a születésnapját – vallotta be Szilvi nevetve. – Elég amerikai stílusúra sikerült, de nagyon élveztük. Most minden olyan jól sikerül körülöttünk. Hatalmas harmónia és boldogság van az életünkben. Most az lett a mottónk, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ez járja át minden napunkat. Hálásak vagyunk mindenért, boldogok vagyunk!

A nyugalom és a jó hírek Caramelre is hatással voltak, a zenész is belevetette magát az alkotómunkába.

Hirdetés

– Most már olyan a helyzet, hogy merek több munkát vállalni, úgy érzem, egy új albumba is belevághatok – mondta korábban a Borsnak. – Az elmúlt egy év kemény volt, próbáltam helytállni, de most kiegyensúlyozottabb lettem, mert látom – amennyire elkiabálhatom –, hogy minden rendben van Szofival. Így nyugodtabban tudok dolgozni.

2019. szeptember 16. (hétfő), 08:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:30

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

FRISS! A nő, aki a fapados repülőn találkozott Orbán Viktorral, sírva fakadt

Fapados repülővel indult útnak Orbán ViktorA hétvégén beszédet mond a Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor. A Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 09:26

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni Hadházyékat

Nyílt levélben szólították fel Magyar Pétert, hogy fejezze be „óellenzékinek” gúnyolni HadházyékatTelkes András...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 08:45

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Ma Grofó sírjánál jártunk.. a szemünk könnybe lábadt amikor megláttuk a sírját

Hat éve nincs velünk Nagy Grófo: különleges síremléke őrzi a szeretett muzsikus emlékétGyermekei és családja méltó...

Hirdetés
Hirdetés