Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják
Hirdetés
Hirdetés
MOST JELENTETTÉK BE A LESÚJTÓ HÍRT: EGY ÚJABB MAGYAR LEGENDA TÁVOZOTT
Elhunyt az olimpiai és világbajnok tőrvívó Marosi Paula.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőrvívó. /Ötkarikás aranyát 1964\-ben, Tokióban nyerte a válogatottal \- a fegyvernemben ez az eddigi egyetlen olimpiai csapatgyőzelem \-, majd négy évvel később, Mexikóvárosban egy ezüstöt is begyűjtött a magyar együttes tagjaként \- emlékeztet a hazai sportági szövetség honlapja\./
Hirdetés
Világbajnokságon szintén aranyat és ezüstöt szerzett a csapattal, 1962-ben Buenos Airesben, majd 1966-ban Moszkvában.
A vívást 1950-ben kezdte el Bp.
Hirdetés
Haladásban, majd a Bp. Honvédba, később Újpesti Dózsába igazolt. Igazi csapatember volt, technikás és megbízható versenyző, akire mindig számítani lehetett. 1972-ben fejezte be a vívást, ekkortól a belügyminisztériumban dolgozott gazdasági területen, emellett 1980-ig az Újpesti Dózsa elnökségi tagja is volt. A minisztériumból vonult nyugdíjba.
Marosi Paula a közelmúltban is rendszeresen látogatta olimpiai bajnok csapattársaival a hazai vívóversenyeket, a tavaly év végi, országos bajnokságon köszöntöttük 85.
Hirdetés
születésnapján - írja a hunfencing.hu.
2022. március 06. (vasárnap), 12:35
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Gyászol az Újpest: Elhunyt a klub legendás szertárosa, Ambrus Imre, azaz "Pipi bácsi"Mély fájdalommal tudatta az Újpest...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. június 16. (hétfő), 05:14
Szöveges figyelmeztető előrejelzés Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére !ÓRÁKON BELÜL nyakunkon szélvihar jégesővel, akár 80km/h-s károkozó széllel és 1-2 cm-es jégdarabokkal - Ezekre a megyékre adták ki a riasztást. Zárj be minden ablakot! Ekkor érkezik a vihar