Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Tragikus hirtelenséggel ELHUNYT a legendás magyar színész, rengetegen gyászolják

Hirdetés
Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Tragikus hirtelenséggel ELHUNYT a legendás magyar színész, rengetegen gyászolják
Hirdetés

A Pécsi Nemzeti Színház sajnálattal tudatja, hogy életének kilencvenkettedik évében elhunyt Barkó György, a magyar színházművészet kiemelkedő alakja.

A festői szépségű Brassó megyei Pürkerecben, 1931. /július 18\-án jött világra Barkó, ahol gyermekként helyi iskolába járt, később pedig a Kommandói és Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium falai között tanulta meg az életre való tudást\./

Hirdetés
Művészi hivatását a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben kezdte, ahonnan 1954-ben diplomázott, és ezt követően hosszú időn át, egészen 1988-ig a Kolozsvári Állami Magyar Színház megbecsült tagja volt.
Hirdetés
Harag György irányítása alatt számos emlékezetes színházi előadásban bizonyította tehetségét, majd egy évvel később Lengyel György meghívására a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol a nyugdíjba vonulásáig maradt. Ezen idő alatt számos fontos szerepet töltött be, és jelentős elismeréseket szerzett. Nem csupán a színpadon, hanem a filmvásznon is megcsillantotta tehetségét, számos magyar filmben tűnt fel, ahol a közönség is megismerhette és megszerethette.

A nyolcszáznál is több darabban feltűnt művész a

Hirdetés

drámai karakter szerepektől a klasszikus vígjátéki figurákon át, a zenés vígjátékok és a bohózatok jól ismert alakjait egyforma erővel, odaadással, alázattal formálta meg. Alakításait erős érzelmi, indulati telítettség jellemezte. Ugyanakkor groteszk humora is kitűnően érvényesült a modern drámai szerepek megformálásában

– írta a teátrum, ami közleményében hozzátette:

A színházra úgy kell tekinteni, mint a templomra. És úgy is kell viselkedni benne – ez a mondása mindannyiunk fülében élénken cseng, akik ismertük. Jó volt a közelében lenni, jó volt a kollégájának lenni. Kedvessége, szerény bölcsessége, józan gondolkodása, hatalmas szakmai tudása példaértékű volt.

Hirdetés

A teljes nekrológ itt olvasható:

2024. január 31. (szerda), 15:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 20:42
Hirdetés

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Csuja Imréről! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Agyvérzést kapott Csuja Imre, taxival küldték kórházba: "Lábon kihordtam a stroke-ot!"Csuja Imre több mint 40 év után...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 19:25

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

Nem fogod elhinni, mi történt a Sulyok Tamás melletti tüntetésen: a végén Magyar Péter jött ki belőle győztesen

A Sulyok Tamás melletti tüntetés végül egészen másról szólt, mint amire eredetileg meghirdettékFurcsa, sokak számára...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 18:30

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjáról

Dobrev Klára közzétette a bizonyítékokat Sulyok Tamás múltjárólDobrev Klára ismét elővette Sulyok Tamás ügyétDobrev...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 17:55

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta titka napvilágra került:Most derült ki az igazság Hatvanpusztáról!

Hatvanpuszta értékéről új szakértői becslés jelent megHatvanpuszta ismét a közbeszéd középpontjába került, miután egy...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 16:20

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: Nekik emelkedhet a legnagyobb mértékben a nyugdíja

Nyugdíjemelés 2026: a kisnyugdíjasok járhatnak a legjobbanA 2026-os nyugdíjemelés középpontjába a legalacsonyabb...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:43

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Drámai hír! Osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves fiú

Gyászba borult a magyar sport: osztálykiránduláson vesztette életét a Bánki-tóban egy 15 éves sportoló Egy iskolai...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 15:19

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Most derült ki, hogy mi lesz a 13 és 14-ik havi nyugdíjjal

HIVATALOS! Felrobbant Magyarország! EBBEN a pillanatban jött Magyar Pétertől! Végleg eldőlt a 13 és 14-ik havi nyugdíj...

Mindenegyben blog
2026. június 07. (vasárnap), 14:46

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Örülhetnek a magyar nyugdíjasok: ekkor érkezhet a plusz pénz a számlájukra

Ekkora összeg kerülhet majd a nyugdíjas SZÉP-kártyáraSávos támogatást kaphatnak a nyugdíjasokA Tisza-kormány...

Hirdetés
Hirdetés