Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Hosszú, súlyos betegség után meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják

Hirdetés
Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Hosszú, súlyos betegség után meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják
Hirdetés

Győrfi János, egykori kézilabdázó és mesteredző, hosszú, súlyos betegség után, 63 éves korában elhunyt - jelentette be a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ).

Az mksz.hu közleménye alapján Győrfi János 37 éven át maga is kézilabdázott, továbbá negyed évszázadon át edzősködött a magyar junior-válogatott, illetve hazai első és másodosztályú csapatok mellett. /Az MKSZ edző\- és utánpótlás bizottságának vezetője, később elnökségi tagja is volt\./

Hirdetés
2006-ban a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán kapott kézilabda-szakedző minősítést, majd az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és az MKSZ európai mesteredzője volt.
Hirdetés

Dolgozott a Testnevelési Egyetem stratégiai főtanácsadójaként, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatójaként, majd a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadójaként.

Győrfi Jánost a Magyar Kézilabda Szövetség és a kézilabdás társadalom saját halottjának tekinti.

2024. április 19. (péntek), 12:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:15
Hirdetés

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter  ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 11:02

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.06.10 szerda éjféligMa...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:26

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:09

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz 2026. június 08-ánBudapest lett a Fidesz legfájóbb mélypontja: a 8 százalék...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:55

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Hosszabb csend után újra feltűnt Gáspár EvelinHosszabb csend után ismét megjelent a nyilvánosság előtt Gáspár Evelin....

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:25

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

 Miért fordult Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz?Újabb komoly fordulatot vett a Sándor-palota körül kialakult...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:56

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert – Nem akárki mondta ki a súlyos kritikát

Lemondásra szólították fel Magyar Pétert – Nem akárki mondta ki a súlyos kritikát

Lemondásra szólította fel Magyar Pétert -Nem hiszed el ki tetteÚjabb politikai vita robbant ki Magyar Péter hétfői...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 08:53

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezését

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezését

Lemondott Radnai Márk a TISZA Szigetek szervezésérőlRadnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezését, miután...

Hirdetés
Hirdetés