Országos útlezárást ígérnek hétfőre a rabszolgatörvény ellen tüntető szakszervezetek

Hirdetés
Országos útlezárást ígérnek hétfőre a rabszolgatörvény ellen tüntető szakszervezetek
Hirdetés

Ma 10 órától tüntettek a szakszervezetek a túlóratörvény ellen, több ezren vettek részt a demonstráción.

/Szombaton a tömeg a Jászai Mari téren tiltakozott a túlóratörvény ellen, onnan vonultak át a Kossuth térre, ahol eleinte rendőrök fogadták őket a lezárt téren, később azonban beengedték az addigra 200\-300 fő\-re csökkent tömeget\./

Hirdetés

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke beszédébenkifejtette, hétfőtől már nem csak Budapesten számítanak a tiltakozókra, hanem országos szintű útlezárásokat szerveznek.

"Ebben az országban mindenre van pénz, csak a bérünkre nincs.

Hirdetés
" - mondta Kordás Lászkó.

Dr. Szilágyi József is felszólalt a LIGA Szakszervezetek társelnökeként és EVDSZ elnökeként kifejtette:

"Értsék meg a gazdasági és politikai vezetők: nem vagyunk robotok!...Mi nem tüntetni akarunk, hanem párbeszédet, megfelelő életet, élhető béreket!"

A Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Mezei Tibor szerint a rabszolgatörvénynek pusztulnia kell!

Székely Tamás szólalt fel utolsónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökeként, és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnökeként elgondolkodtató mondatokkal zárta a beszédeket:

Hirdetés

"Hatalmas gépek között, halálos vegyszerekkel, üvöltöző zajjal, hűtőkamrák hidege mellett is termelni kell. Télen, nyáron, ünnepnap a gép forog. A mi kollégáink betegségben élnek, és korán halnak meg. Nem úgy, mint a közpénzen, benzinkártyákkal tankoló, luxusautókkal parkoló politikus urak. Itt tüntetnek velünk az Audi kiváló dolgozói. Ők gyártják azt az autót, amiből nem hajlandó kiszállni a politikus, hogy szóba álljon velünk, dolgozókkal.

Hirdetés
"

Hétfőn tehát érdemes figyelni majd, hol lesznek útlezárások, mellyel szintén a rabszolgatörvény ellen szólalnak majd fel a szakszervezetek.

Jelenleg évente 250 óra túlmunkára kötelezhető a dolgozó, ami kollektív szerződés esetén 300 óra is lehet. Jövőre ez már 400 órára növekedhet, ami azt jelenti, hogy akár minden szombaton elrendelhető lenne egy teljes munkanap ledolgozása.

Hirdetés
A túlmunka 400 órára emelése csak kollektív szerződéssel rendelhető el a legfrissebb módosító javaslat szerint. Jelenleg 12 hónap a munkaidőkeret, vagyis egy éven belül kell elszámolni a szabadnapokkal és a túlórapénzekkel. Ez harminchat hónapra emelkedne, vagyis három év elteltével kell kifizetnie a munkáltatóknak a túlórapénzeket, és hároméves átlagban kell meglennie a napi nyolcórás munkanapnak.

2018. december 08. (szombat), 20:27

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54
Hirdetés

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Hirdetés
Hirdetés