Öt évesen lett anya egy perui kislány!

Hirdetés
Öt évesen lett anya egy perui kislány!
Hirdetés

A világ legfiatalabb anyukája, aki egészséges csecsemőt szült, most már 75 éves. A perui Lina Medina 5 éves volt amikor megszülte kisfiát.

/Sokan nem is gondolnák, de bizony az orvostudomány előtt nem ismeretlen a gyermekek korai pubertása, habár elég ritka az olyan eset, mint az alábbi történetben szereplő perui kislányé\./

Hirdetés

Valószínű, hogy az agyalapi mirigy betegsége miatt hormonzavar alakult ki nála, mely lehetővé tette a terhesség kihordását is. Petefészke megfelelt egy teljesen kifejlett, felnőtt női petefészeknek.

Lina Medina, 1939 tavaszán mindössze öt esztendős volt, amikor indián édesanyja orvoshoz vitte.

Hirdetés
Könyörögve kérlelte dr. Gerardo Lazodát, űzze ki kislányából a gonoszt, akinek hasa immár hatalmasra duzzadt.

Az orvosok tumorra gyanakodtak, de a vizsgálatok során legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy Lina legalább nyolc hónapos terhes..

A gyereket azonnal átszállították egy másik perui kórházba. Nem sokkal később, 1939. május 14-én császármetszéssel világra hozta 2,7 kg-os kisfiát. Lina, az orvos után Gerardonak nevezte el.

Bár a kislány, állítólag már három éves korától menstruált, mindenkit megdöbbentett az eset, s azonnal megkezdődtek a találgatások az apa kilétét illetően.

Hirdetés

Hirdetés

Hiába faggatták azonban Linát erről, nem tudott elfogadható magyarázatot adni. A pszichológus szerint, korának megfelelően, egy öt éves gyerek szellemi szintjén állt, és szívesebben játszott babáival, mint saját gyermekével. Senkinek, semmiféle ötlete nem volt arra, ki ejthette teherbe Linát.

Így a legkézenfekvőbb gyanúsított a kislány apja lett, akit letartóztattak nemi erőszak és vérfertőzés vádjával. Ám egy idő után, kellő bizonyíték hiányában, kénytelenek voltak szabadon engedni..

Soha nem derült ki mi az igazság. Idővel Lina visszakerült a családjához, akik vele együtt nevelték fel a fiát.

Hirdetés
Gerardo csak tíz évesen tudta meg, hogy a nővére valójában az édesanyja.

Soha, semmilyen egészségi problémája nem volt, de 1979-ben leukémiában meghalt. Lina 1972-ben, 38 évesen férjhez ment és szült egy másik kisfiút.

Hirdetés

Családjával ma is Lima egyik szegénynegyedében, az úgynevezett Kis Chicagóban él. 2002-ben megkereste Medináékat a Reuters és nagy összeget ígért egy interjúért.

A család visszautasította az ajánlatot, ezért a nyilvánosság kénytelen megelégedni az orvosok akkori vallomásával és néhány megsárgult fényképpel, melyek bizonyítékként szolgálnak a hihetetlen esetről.

Forrás: avilagtitkai.com

2018. július 13. (péntek), 15:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 06:17
Hirdetés

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

 Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinMély gyászba borult a magyar nóta világa: 92 éves korában meghalt Madarász...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 05:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinHétfő délután érkezett a szomorú hír: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin,...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 20:19

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaMély megrendülést keltett a hír, hogy húsvéthétfőn, 53 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Hirdetés
Hirdetés