Pár nap és itt a világvége? Nostradamus húsvétra jósolta az emberiség utolsó napját

Hirdetés
Pár nap és itt a világvége? Nostradamus húsvétra jósolta az emberiség utolsó napját
Hirdetés

Nostradamus húsvéti jóslata

Latin és keresztény tanítók már 1000 előtt is látni és várni vélték a végítélet napját. /Érdekesség, hogy az éppen kialakulóban lévő keresztény Magyar Királyság születése előtt meg kellett volna történnie a tragédiának\./

Hirdetés
Ugyanis 1000 márciusára volt időzítve az első nagyobb várakozás a civilizációnk pusztulásáról, ám az szerencsére elnapolásra került. Ahogy a 2012. decemberére jósolt apokalipszis után szintén nem görbült hajunk szála sem ‒ írja a promotions.hu.

Természetesen a következő évszázadokban is voltak baljós természeti vagy csillagászati előjelek, amelyek kellőképpen felcsigázták a gondolkodókat.

Hirdetés
Hol egy időszakosan megjelenő üstökös, hol egy minijégkorszak egy szupervulkán kitörése miatt, ám az emberiség végső pusztulása még váratott magára. Aztán ott volt ismét a kerek évszámtól való félelem, csakhogy 2000. január 1. sem hozta el az utolsó lökést számunkra, és egyelőre az utolsó anti-Krisztusnak is csak gyenge imposztorai kísértettek meg minket.

Állítólag az egyik legbiztosabbnak tartott jós, Nostradamus ugyan több látomást is ránk hagyott az utolsó napot illetően.

Hirdetés
Ezek pedig nem feltétlenül vágnak egybe, azonban egy már többször is idézett könyv, a Reader’s Digest Misztikus történetek gyűjteménye szerint egy április 25-én esedékes húsvétvasárnap pusztulunk el mindannyian. A műben az áll, hogy Nostradamus elképzelése szerint 2038-ban veszünk végső búcsút a földi léttől.

Azonban 2038-ig még van pár esztendőnk hátra, így nem kell tartanunk a holnapután vérfagyasztó látomásától.

Hirdetés

via

2023. április 08. (szombat), 13:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 18:38
Hirdetés

utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

utolsó szavai: „Szeretlek”-Fiával a karjában halt meg békésen a 42 éves zenész, akit mindenki szeretett –

Szeretlek” – mondta a fiának, majd becsukta a szemét és soha többé nem nyitotta kiMegdöbbentő és szívszorító tragédia...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 14:20

Kedves barátaim, ismerőseim! Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb hírt: szeretett feleségem, Andrea, és két drága kisgyermekem tegnap tragikus körülmények között elhunytak. Elveszítettem mindent, amiért eddig éltem… ?

Tragédia: Autóban találták meg az édesanyát és ikergyermekeitKedves mindenki, kedves ismerősök…Mély fájdalommal...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 13:17

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30 PERC az átjutási idő.

 ? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. augusztus 18., 14:48Hétfő délután több jelentős...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:53

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

? Most jelentették be: Hárommillió forintot kaphatnak a nyugdíjasok

Hárommilliós ajándék a nyugdíjasoknak: állami támogatás jár lakásfelújításra!Újabb kört nyitott a kormány a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 07:04

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

Kiváló új gyógyhely hazánkban! A bőrbetegségekre, rossz vérkeringésre, ízületi fájdalmakra, csontritkulásra, köszvényre, és gyulladásokra csodaszer! Ide menjen gyógyulni!

? Új gyógyhely született Magyarországon! – Demjén, a csodák völgye, ahol a betegségek elolvadnak, mint a hó a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 06:31

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Meghalt Dr. Spitzmüller Zsolt

Mély megrendüléssel búcsúznak Dr. Spitzmüller Zsolttól az egri egyetemen Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 18. (hétfő), 05:26

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

? Halálos baleset miatt akadozik a balatoni vonatközlekedés – több járat is kimaradhatVasárnap hajnalban tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 17. (vasárnap), 19:24

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

Óriási baleset az autópályán! Közel 5 km-es a torlódás.....,30perc az átjutási idő. Cikk a hozzászólásoknál >>>

? Balesetek, torlódások és lezárások az utakon – komoly fennakadások vasárnap este! ??2025. augusztus 17.,...

Hirdetés
Hirdetés