Pár napon belül eltörlik az óraátállítást Magyarországon!

Hirdetés
Pár napon belül eltörlik az óraátállítást Magyarországon!
Hirdetés

Pár napon belül eltörlik az óraátállítást Magyarországon!

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. /A képviselőknek kedden huszonhat előterjesztésről kell határozniuk, a hét további részében pedig a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal \(OBH\) és az ügyészség tavalyi tevékenységeiről, valamint az óraátállítás eltörléséről is tárgyalnak\./

Hirdetés

Az ülés hétfőn 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációk, majd az azonnali kérdések és kérdések követnek.

Az első ülésnap ezután a másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek tárgyalásával ér véget.

Hirdetés

Az Országgyűlés kedden huszonhat előterjesztésről szavaz.Egyebek mellett módosíthatják a közbeszerzési törvényt, amellyel a kormány szándéka szerint szigorúbbá, ugyanakkor átláthatóbbá és egyszerűbbé válnak a közbeszerzési eljárások.

Egy bizottsági módosító javaslat értelmében kimondanák, hogy az adókedvezmények a jövőben nem minősülnének támogatásnak.

Szintén a kormány javaslatára hozhatnak új törvényt a hivatalos statisztikáról és a Magyar Corvin-lánc Testületről, a közigazgatási perrendtartásról, valamint a nemzeti turizmusfejlesztésről.

Hirdetés

A szavazásokat követően tizennégy olyan javaslat bizottsági jelentéseiről tárgyalnak a képviselők, amelyek elfogadása a következő hétfőn várható.

Szerdán három jelentés kerül terítékre, elsőként a Kúria elnöke, majd az OBH vezetője, végül pedig a legfőbb ügyész számol be szervezete előző évi tevékenységéről.

Csütörtökön kormánypárti képviselők javaslatára kezdődhet általános vita a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő törvénymódosításokról,

Hirdetés


míg a Jobbik kezdeményezésére az óraátállítás megszüntetéséről tárgyalnak.Jó hír, hogy az óraátállítást támogatását a kormánypártok is támogatják, így szinte biztos, hogy valóban eltörlik az óraátállítást Magyarországon, így nyári időszámtás lesz érvényben egész évben.

A parlament honlapján elérhető információk alapján az Országgyűlés december 12-én tartja idei utolsó ülését. 

atv.hu/MTI

2016. december 04. (vasárnap), 21:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés