Pár perce jelent meg az ÚJ KÖZLEMÉNY : EZ most nagyon komoly – Vedd TE IS KOMOLYAN! HOLNAPTÓL így menj BÁRMELYIK Tesco üzletbe!

Hirdetés
Pár perce jelent meg az ÚJ KÖZLEMÉNY : EZ most nagyon komoly – Vedd TE IS KOMOLYAN! HOLNAPTÓL így menj BÁRMELYIK Tesco üzletbe!
Hirdetés

/A Tesco rendkívül fontosnak tartja mind a vásárlók, mind pedig a munkavállalók biztonságát, éppen ezért csütörtöktől az áruházakban egy időben csak „előre meghatározott számú vásárló tartózkodhat" \- olvasható a közleményükben\./

Hirdetés
 

Az éppen aktuális vásárlószámot egy applikáció segítségével az üzletek bejáratánál a Tesco munkatársai ellenőrzik és követik majd. Az érkező vásárlók, csak úgy mint az egyéb szolgáltatóknál - gyógyszertár, posta - minden esetben az épületen kívül várakoznak és állnak sorban majd, szintén a biztonságos távolságokat megtartva.

Azoknál az áruházaknál ahol több bejárat is van, csak egyet lehet majd ez idő alatt használni, így a belső üzletsorral rendelkező áruházak esetén az épületben tartózkodók létszáma lesz a mérvadó.

Hirdetés
Fontos információ, hogy az új intézkedés a 65 éven felüliek védelme érdekében és a nekik fenntartott vásárlási időszakokra is vonatkozik, vagyis 9 és 12 óra között az áruház munkatársai mind a létszámot, mind pedig az életkort is ellenőrzik majd.

A Tesconak a koronavírus hazai megjelenése óta jelentősen megnövekedett a terhelése, március közepén például már ideiglenes munkavállalókat is toboroztak, hogy ki tudják elégíteni maradéktalanul a vásárlói igényeket.

Hirdetés
 Ilyen példának okán a házhozszállítás, ahol március 17-én két hétnél korábbra már nem lehetett rendelés leadni, sőt volt olyan bolt és cím kombináció, ahol akár három hetet is kellett volna várni arra, hogy megjöjjenek a megrendelt termékek.

(Index)

2020. április 08. (szerda), 17:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04
Hirdetés

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Hirdetés