Parkban sétáltak majd olyan gyorsan indult meg a szülés, hogy férjével már nem értek be a közeli kórházba.Ekkor megjelent ez az ember és ezt tette!

Hirdetés
Parkban sétáltak majd olyan gyorsan indult meg a szülés, hogy férjével már nem értek be a közeli kórházba.Ekkor megjelent ez az ember és ezt tette!
Hirdetés

JÓKOR VOLT JÓ HELYEN A SÁTORALJAÚJHELYI MENTŐÁPOLÓRendkívülien indult a napja, annak a mentőápolónak, aki szolgálatba menet, egy kétségbeesett házaspár segítségkérésére lett figyelmes a parkban. /Egy vajúdó nő ült a padon, akinél olyan gyorsan indult meg a szülés, hogy férjével már nem értek be a közeli kórházba sem\./

Hirdetés
Rutinos bajtársunk azonnal értesítette a mentőket, majd szakszerűen megkezdte az újszülött világra segítését. Minden tankönyv szerint zajlott az utolsó másodpercekig, amikor az újszülött karja elakadt a szülőcsatornában. Bajtársunk higgadtan kezelte, speciális műfogással kiszabadította az újszülött karját, aki ezek után gond nélkül jött a világra.
Hirdetés
A gyorsan kiérkező mentők emelt szintű ellátása után, az édesanyát és kisfiát is stabil állapotban szállíthatták kórházba.Boldog, egészséges életet kívánunk, Bajtársainknak gratulálunk!

2019. október 31. (csütörtök), 13:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 19:18
Hirdetés

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Halálos baleset az autópályán:Hatalmas baleset ! Közel9km-es a torlódás

Meghalt a kamionsofőr az M4-esen, daruval emelték ki a roncsot – újabb részletek a balesetrőlÚjabb megrázó részletek...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 18:15

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin 30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött ? ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nagy Ervin  30 perce tette ki EZT a Vezérről... de 20 ezer ember kedvelte... és 100 ezer komment jött  MINISZTERELNÖK...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Hirdetés
Hirdetés