/Hosszú évek óta folytatódó családi háborúnak még mindig nincs vége, sőt egyre nagyobb Pécsi Ildikó és volt menye Pártos Csilla között a feszültség\./
– Nagy eszük van nekik ehhez, abban a pillanatban új hazugsággal jönnek elő, mikor lecseng valami. Csak úgy játszásiból, hátha végleg beledöglök. Az újabb hazugságok tömegét nagyon nehezen viselem. Egy ilyenbe bármikor bele lehet halni, én csak túl szeretném élni ezt az egészet! Én vagyok a hülye, nem kellett volna segíteni, sokan mondták, de sajnáltam szegényt.
Ám Pártos Csilla visszautasítja volt anyósa vádjait, miszerint minden rossznak ő lenne az okozója az életükben.
– Erre már muszáj volt reagálnom, mert a hallgatás beleegyezés, márpedig én nem fenyegettem meg senkit, és senkinek nem kívántam a halálát ! Nem is értem, hogy állíthatott ilyet, hiszen ezek nagyon komoly, nemcsak érzelmi, hanem már jogi határokat is feszegető szavak. Az én lelkiismeretem tiszta! Én korábban, ha megszólaltam, soha nem beszéltem róla, nem bántottam őt, csupán általánosságban osztottam meg az érzéseimet.
Engem is megvisel a pereskedés
Csilla mindezek ellenére sem tett le arról, hogy egyszer talán helyreállhat a béke a családban, és szerinte ő meg is tette ezért azt, amit tehetett.
– Sok mindenben engedtem az elmúlt években, próbáltam békülni is, sőt, hívtam is őket többször, de úgy tűnik, mindhiába. Elálltam a rokontartási pertől is, pedig mind a mai napig nem kaptam meg a gyerektartás egész összegét a volt férjemtől. Nekem a szeretteimen kívül semmim nincs, mivel mindenem az együtt töltött közel húsz évben van. Őszintén mondom: engem is megvisel a jogi procedúra, de nem tudok a nulláról felépíteni egy új életet, muszáj végigcsinálnom, már csak a fiam miatt is. De soha nem adom fel, hiszem, hogy egyszer kibékülünk.