Pataky Attila: megcsal a feleségem, viszonyt folytat valakivel a hátam mögött?

Hirdetés
Pataky Attila: megcsal a feleségem, viszonyt folytat valakivel a hátam mögött?
Hirdetés

Az énekesnek tavaly gyanús lett, hogy a neje feltűnően sokat lóg a telefonon, gyakran el is vonult, ha üzenete érkezett.

Pataky Attila nemrég ünnepelte a 71. /születésnapját, melynek kapcsán a Blikknek adtak interjút a feleségével, Nyikovics Orsolyával\./

Hirdetés
A beszélgetés során visszaemlékeztek az énekes tavalyi meglepetésbulijára is, amit a neje szervezett neki. Mint kiderült, az Edda frontembere a szervezkedés miatt azt hitte, hogy Orsolya viszont folytat a háta mögött, ugyanis a nő rá nem jellemző módon elvonult, ha hívást vagy üzenetet kapott az eseménnyel kapcsolatosan.
Hirdetés

Orsi szervezte a bulit, én meg azt vettem észre, sokat telefonál, elvonul, titkolózik. A legrosszabbra gondoltam, azt hittem, hogy megcsal a feleségem. Aztán a bulin minden összeállt… Bődületesen szégyelltem magam, és azt hittem, megszakad a szívem. Miskolcról a vasgyárból azt hoztam magammal, hogy minden, amim van, az az enyém: az én nőm, az én feleségem. Ebben fejlődnöm kellett

– magyarázta az énekes, aki egyetért a feleségével abban, hogy egy házasságban nincs helye féltékenységnek, helyette inkább értékelni kell, amink van.

Hirdetés

2022. július 09. (szombat), 13:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Nagyot fordult a kocka Pataky Attiláéknál: ugrott a 250 milliós támogatás! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Fordulat Pataky Attiláéknál: visszavonták a 100 és 150 milliós támogatást

Komoly fordulat...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 08:41
Hirdetés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros alkut remélt a Tiszától – helyette jött a pofára esés

Mészáros a magyar nagytőke jövőjéről beszélt, Magyar Péter ügyvédet emlegetettMészáros Lőrinc szeptember közepén, a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 07:28

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a meteorológus szakma: elhunyt Tölgyesiné Puskás MártaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta meteorológus, a hazai...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap)

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Gyászba borult Magyarország: fájdalmas hírt kaptunk ma reggel

Elhunyt Tölgyesiné Puskás Márta, a magyar meteorológiai szakma meghatározó munkatársaElhunyt Tölgyesiné Puskás Márta...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:38

14 évesen bevállalta az egyik legnehezebb dalt – állva tapsolt neki az X-Faktor stúdió Videó a hozzászólásoknál található >>>

14 évesen bevállalta az egyik legnehezebb dalt – állva tapsolt neki az X-Faktor stúdió Videó a hozzászólásoknál található >>>

 Állva tapsolt az X-Faktor stúdiója a 14 éves Kovács Anna SáránakKülönleges pillanatot hozott az X-Faktor Válogatója: a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 20:09

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után, ismét atrocitás érte a Miniszterelnököt ?

Leköpés és lelocsolás után Szolnokon is atrocitás érte Magyar PétertTojást dobott egy férfi Magyar Péter felé, amikor a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:56

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

A MA ESTI TELIHOLD egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 5 csillagjegynek!

? Pénzhoroszkóp minden csillagjegynek – Mit tartogathat számodra a következő időszak?Játékos, szórakoztató horoszkóp.♈...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 18:10

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Kiderült ki volt az elkövető!Megdobálták Magyar Pétert Szolnokon!Cikk a hozzászólásoknál

Tojást dobtak Magyar Péter felé a szolnoki beszéde közbenMagyar Péter szolnoki országjárásának elején előbb egy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 26. (szombat), 17:05

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Telihold? – ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! A cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Szombati Telihold Horoszkóp – 2026. szeptember 26. ?A mai telihold sokakban felerősítheti azokat az érzéseket,...

Hirdetés
Hirdetés