Pluszt pénzt kapnak a nyugdíjasok! Ma végre kiderült, hogy mennyi nyugdíjemelést kapnak idén pluszba a nyugdíjasok

Hirdetés
Pluszt pénzt kapnak a nyugdíjasok! Ma végre kiderült, hogy mennyi nyugdíjemelést kapnak idén pluszba a nyugdíjasok
Hirdetés

/Ma teszi közzé a legfrissebb inflációs adatot a Központi Statisztikai Hivatal, és az elemzők arra számítanak, hogy még tovább nőhet a különbség a nyugdíjak év eleji, illetve a fogyasztói árak elmúlt időszakban tapasztalt emelkedése között\./

Hirdetés
Az első két hónap folyamatai is már eléggé nyugtalanná tették az időseket, hiszen míg a járandóságuk 1,6 százalékkal nőtt januártól, az infláció 2,6 százalékos volt január-februárban.

Kedden megtudjuk, mekkora volt márciusban. A szakértők mellett a Magyar Nemzeti Bank is arra számít – derül ki az előző hónap végén publikált jelentésükből -, hogy tovább emelkedik az árindex.

Hirdetés
Emlékeztetőül: februárban 2,9 százalék volt az infláció, ami lényegében megegyezik a jegybank céljával (ami 3 százalék, lefelé és felfelé is egy szűk toleranciasávval).

Vagyis arra lehet számítani, hogy márciusban 3 százalékos, vagy a feletti lehetett az árindex. Ez pedig azt jelentené, hogy a nyugdíjak tovább veszítenek reálértékükből.
A KSH számol az idősek feltételezett vásárlási listája alapján összeállított kosárral is inflációt, ami idén eddig valamivel kisebb volt, mint az átlagos fogyasztói árindex.

Hirdetés
A különbség azonban mindössze néhány tizedszázalékpontban mérhető, ezért több nyugdíjasszervezet azt szorgalmazza, hogy a kormány hozza előre novemberről a jogszabályok szerint ilyenkor járó nyugdíjkorrekciót.

Erre azonban a kormány nem hajlandó. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter néhány napja az mfor kérdésére közölte, hogy meg kell várni az első féléves makrofolyamatokat, mert csak azok birtokában lehet dönteni az inflációs pálya felülvizsgálatáról, ezzel egyetemben pedig a kamatos kamat szerint elszámolt nyugdíjkorrekcióról.

Hirdetés

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor kora tavasszal azt mondta az egyik kormányinfón érdeklődésünkre, hogy hamarosan sor kerül Orbán Viktor miniszterelnök találkozójára az Idősek Tanácsával, és ott szóba kerülhet ez a kérdés is. A miniszter március végére időzítette a találkozót, de eddig nem jött hír az eseményről, pedig lassan április közepét írjuk.

A jegybank várakozása szerint a márciust követő hónapokban mérsékeltebb lesz az infláció. Ezt alapvetően a bázishatással magyarázzák. Ugyanakkor 2018 első felében megint visszatérünk a 3 százalékos tartományba.

Hirdetés
Ezt elsősorban a feldolgozatlan élelmiszerek árának várható alakulásával indokolja az MNB.

Valamennyit dobni fog az infláción a szabályozott árak emelkedése is, ám a már idézett jegybanki jelentés szerint ez nem az energiaszolgáltatások terén jelentkezik. Azoknál 2020-ig lényegében változatlan árakkal számolnak, ami egybecseng a kormány energetikai törekvéseivel. Más, nem energia jellegű szabályozott áraknál viszont lesz elmozdulás.

Hirdetés
Emiatt 2018-ban 1,8, a rákövetkező években pedig 2,2 százalékos áremelkedésre számít a szabályozott áraknál az MNB.-mfor.hu


2017. április 11. (kedd), 10:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 13:21
Hirdetés

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!

Megdöbbentő videó került ki Lévai Anikóról: ez most beteszi a kaput!A munkások szerint Lévai Anikó irányított...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:49

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Nógrád vármegye egykori rendőrfőkapitánya: így búcsúznak tőle a kollégáiGyászba borult a rendőrség: 72 éves...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 12:15

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

? FRISS! 1 Perce érkezett ! Magyar Péter  ma reggel rendkívüli bejelentést tett! Ez lesz, ha tetszik ,ha nem!! ? Cikk a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 11:02

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.06.10 szerda éjféligMa...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:26

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Kármán András rendkívüli bejelentése után sok nyugdíjas fellélegezhet: megmaradna a 13. havi nyugdíj, és új támogatások is jöhetnek

Megmaradna a 13. havi nyugdíjKármán András pénzügyminiszter-jelölt fontos üzenetet küldött a nyugdíjasoknak: a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 10:09

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Drámai számok szivárogtak ki: Budapesten soha nem látott mélypontra zuhanhatott a Fidesz

Elkezdődött: drámai hírt kapott a Fidesz 2026. június 08-ánBudapest lett a Fidesz legfájóbb mélypontja: a 8 százalék...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:55

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Gáspár Evelin: így üzent azoknak, akik a kormányváltás után támadták

Hosszabb csend után újra feltűnt Gáspár EvelinHosszabb csend után ismét megjelent a nyilvánosság előtt Gáspár Evelin....

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 09:25

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

Sulyok Tamás nem hátrál, már a Velencei Bizottság döntésére vár az ország

 Miért fordult Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz?Újabb komoly fordulatot vett a Sándor-palota körül kialakult...

Hirdetés
Hirdetés