Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.

Hirdetés
Politikai fordulat !Orbán Viktor rendkívüli bejelentéssel készül Erre kevesen számítottak.
Hirdetés

Politikai fordulat jöhet: Orbán Viktor az új frakcióvezető oldalán áll a nyilvánosság elé

Rendkívüli sajtótájékoztatót jelentettek be

Orbán Viktor szerdán 10 óra 30 perckor, az új frakcióvezető oldalán tart sajtótájékoztatót. /A váratlan bejelentés azt követően érkezett, hogy néhány nap alatt lemondott a Fidesz frakcióvezetője, majd a párt egyik legismertebb minisztere is búcsút vett a politikától\./

Hirdetés

Nemrég Gulyás Gergely jelentette be, hogy lemond frakcióvezetői tisztségéről. Ezt követően Szijjártó Péter egykori külügyminiszter közölte, hogy felhagy a politikával, és a kínai autókonszern, a BYD egyik vezetője lesz.

Hirdetés
A két távozás komoly változásokat indított el a kormánypárt körül, ezért különösen nagy figyelem kíséri, mit jelent majd be Orbán Viktor az új frakcióvezető társaságában.

A korábbi űrbiztos és országgyűlési képviselő, Ferencz Orsolya közben arról beszélt, hogy „erős politikai közösséget kell építeni ”. A fideszesek szerint ez egyértelmű jele annak, hogy új szervezet létrehozását tűzte ki célul.

Hirdetés

Újabb törésvonal alakulhatott ki

Ferencz Orsolya szavait Navracsics Tibor is megosztotta egy „most is pontosan fogalmazott” felütéssel, amivel újabb törésvonal indulhatott meg. A politikai helyzetet tovább élezte, hogy július 18-án, négy nappal Tusványos előtt Sulyok Tamás bejelentette: aláírja az alkotmánymódosítást, véget vetve ezzel saját hivatalának is a Sándor-palotában.

Orbán Viktor közösségi oldalán ismertette a következő napok programját, és arra kérte követőit, hogy élőben figyeljék a rendkívüli sajtótájékoztatót:

Hirdetés
„Mai program: Fidesz elnökségi- és frakcióülés.Holnap 10:30-kor sajtótájékoztatót tartok az új frakcióvezetővel.Kövessétek élőben itt, a Facebookon!”

A volt miniszterelnök bejegyzése alapján az elnökségi és a frakcióülés után derülhet ki, milyen változások következnek a Fidesz vezetésében, illetve milyen feladatokat kap az új frakcióvezető. A bejelentést azért is övezi kiemelt érdeklődés, mert rövid idő alatt több meghatározó politikus távozott vagy váltott szerepet a párt környezetében.

Hirdetés

2026. július 21. (kedd), 12:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Váratlanul robbant a belső bomba: Orbán Viktor nem erre számított!Mutatjuk:

Elindult a lavina Orbán Viktor körül: hamarabb történt meg, mint bárki gondolta volna

A kormánypárti...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 15:55
Hirdetés

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Bárkinél lapulhat otthon egymilliót érő papír 200 forintost: mutatjuk mit kell figyelni

Milliós kincs lapulhat a fiókban? Így néz ki a különösen értékes papír 200 forintosElső pillantásra ugyanolyan, mint a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 14:37

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség.

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 13:31

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Rajtaütöttek a Fideszen:nyomozók csaptak le a szerverekre

Váratlan fordulat: nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereinélElőzetes figyelmeztetés nélkül érkeztekAz ügyészség...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:43

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

FRISS: Kiderült, Orbánéktól kapott hatalmas pénzt Polgár Judit alapítványi cége

Közel 700 millió forint érkezett három részletbenKiderült, hogy az Orbán-kormány az előző ciklusban közel 700 millió...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:21

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Forsthoffer Ágnes kőkemény lépést tett: „Határozottan elutasítom” – ezt a döntést hozta meg

Etikai vizsgálat után három hónapra kitiltották a politikai influenszertForsthoffer Ágnes arról számolt be, hogy egy...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:09

Gáspár Evelin kifakadt: „Magyarországon népbetegség a mérhetetlen irigység és gyűlölet”

Gáspár Evelin kifakadt: „Magyarországon népbetegség a mérhetetlen irigység és gyűlölet”

Szintet lépett a bosszú: Gáspár Evelin autóját is megrongálták a lakóparkbanKellemetlen és felháborító meglepetés érte...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 10:06

Pócs János kamerás okosszemüvegben ült be a Parlamentbe – Magyar Péter így reagált: „Gyönyörű újítás”

Pócs János kamerás okosszemüvegben ült be a Parlamentbe – Magyar Péter így reagált: „Gyönyörű újítás”

Valójában ennyibe kerülhet Pócs János beépített kamerás okosszemüvegeKamerás okosszemüvegben jelent meg a...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 08:49

Óriási Botrány a Parlamentben: a Fidesz ismét kitett magáért!

Óriási Botrány a Parlamentben: a Fidesz ismét kitett magáért!

 Magyar Péter keményen odaszúrt: máris botrányba fulladt a parlamenti ülésKivonultak Forsthoffer Ágnes beszéde alattA...

Hirdetés
Hirdetés