Pszichológus: Orbánt rugdosta az apja gyerekkorában, ma is rettegésben él
Hirdetés
Hirdetés
Dr. Varga Zoltán pszichológus adott interjút a Vasárnapi Híreknek arról, hogy miért lettek olyanok a magyar vezetők, amilyenek. Különös tekintettel a jelenlegi miniszterelnökre, Orbán Viktorra.
/A szakember szerint tévesen gondolják Orbánt kiemelkedően tehetséges politikusnak\./
Hirdetés
Hiszen politikusként semmi sem sikerült neki.
Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok, miközben valamiféle rendről beszélnek, a történelem során ritkán tapasztalható kétségbeejtő rendetlenség vesz körül bennünket. Szinte minden társadalmi réteggel összeütközött. A nemzetközi fórumokon végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot.
A pszichológus aggasztónak találja, hogy a miniszterelnök nyilvános beszédeinek színvonala leromlott. A március 15-ei már szinte kimeríti a zagyvaság fogalmát.
Hirdetés
Döbbenetes és árulkodó, ahogy nevetve mesélte egy '89 körüli felvételen, hogy mennyire utálta az édesapját.
ez a megnyerő, kedves fiatalember arról beszél, hogy az apja verte, sőt rúgta is őt. Tudja, a szülők nagyon ritkán rúgják a gyerekeiket.
Hirdetés
A nehezen síró ember leplezi könnyeit ezzel az idétlen viselkedéssel – fogalmaz a szakember.
Nagyon fél
Varga szerint ahogy minden zsarnok, Orbán is rettegésben él.
Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti. Sokszor a viselkedésén is látható ez. A zakóját gombolja, a nyakkendőjét igazgatja. Körbepillantgat. Különféle helyzethez illőnek, alkalmasnak gondolt arcokat vág.
Hirdetés
Az sem véletlen, hogy Juncker pont őt vágta "barátságosan" pofon. Putyinnal vagy Merkellel sosem merné ezt megtenni. Orbán idővel meg fog roppanni, mert a képességeihez képest túl nagy terhet cipel – magyarázza a pszichológus.
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Mindenegyben blog 2025. október 25. (szombat), 09:41
Hirdetés
Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>
Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 20:27
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...
Mindenegyben blog 2025. október 23. (csütörtök), 19:27
Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA