Puzsér beszólt Berki feleségének..A férjednek már rég a börtönben lenne a helye

Hirdetés
Puzsér beszólt Berki feleségének..A férjednek már rég a börtönben lenne a helye
Hirdetés

Puzsér beszólt Berki feleségének..A férjednek már rég a börtönben lenne a helye

Börtönbe záratná Berki Krisztánt a Fővárosi Ügyészség. /A celeb többek életét veszélyeztette azzal, hogy büntetőfékezett egy menetrend szerint közlekedő autóbusz előtt\./

Hirdetés
Ha Berki Krisztián beismeri a bűnösségét, akkor két és fél év letöltendő börtönbüntetést kapna.

„Berki Krisztián ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti emelt vádat, és ha bűnösnek találják, akár hét és fél év letöltendő börtönbüntetést is kaphat” – írta a Blikk.

Hirdetés

Érdekesség, hogy nem ez az első büntetőfékezős eset, amivel kapcsolatban hozzák. Egy tavaly nyári felvétel is kering a neten, melyen valaki egy kismotorral vág be egy másik autós elé, majd szándékosan lefékez előtte. Akkor még “kitakarás” nélkül volt látható a felvétel, melyen az illető kísértetiesen hasonlít Berkire.

A buszos esetet közúti balesetnek minősítette a celeb. Szerinte a főváros nehéz anyagi helyzetben van és így próbálnak ellene vádat emelni.

“Ez közúti baleset volt, amiben azért engem – akinek 84 ezer eurós kára keletkezett – akarnak hibásnak kihozni, mert Karácsony Gergelyék a csőd szélén állnak, és ahelyett, hogy kérnének tőlem pénzt, bevádolnak.

Hirdetés
” -mondta Berki Krisztán.

Közben Puzsér Róbert megmondóember is betámadta. Köztük soha nem volt túl jó a viszony. Álltak már együtt a bíróság előtt. Puzsér szerint nem lett itt összeesküvés, hanem pont egy összeesküvés ért véget.

Mindemellett üzent Berki feleségének is. Szerinte Mazsi politikai összeesküvésekkel magyarázkodik és a férjét védi. „Ilyenek lehetnek a szekták mélyén élő szerencsétlenek, akiknek kimosták az agyát”– mondta a videójában.

Hirdetés

Illetve a Facebookon is meglehetősen szúrós megjegyzéssel tette közzé a videót.

Kedves Mazsi! A férjednek már rég börtönben lenne a helye. Nem most lett itt összeesküvés, épp egy összeesküvés ér véget.

2021. március 24. (szerda), 16:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31
Hirdetés

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Hirdetés
Hirdetés