Rendkívüli üzenet jött Szijjártó Pétertől a magyar gázfogyasztással kapcsolatban

Hirdetés
Rendkívüli üzenet jött Szijjártó Pétertől a magyar gázfogyasztással kapcsolatban
Hirdetés

A kormány várja a hivatalos javaslatot az Európai Bizottságtól (EB) a gázfelhasználás csökkentéséről ˜– mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az amerikai Fox Newsnak adott interjújában.

/Szijjártó Péter kifejtette\: a magyar kormány a bizottságnak azt a felvetését, miszerint 15 százalékkal kellene csökkenteni az európai gázfelhasználást, nagyon komoly ügynek tartja\./
Hirdetés

– Úgy vélem, hogy ez túl komoly kérdés ahhoz, hogy megjegyzéseket tegyünk egy ilyen típusú kijelentést követően, tehát várjuk, hogy a bizottságtól kapjunk egy írásos javaslatot, és ezután ki tudjuk majd alakítani az álláspontunkat – fogalmazott a tárcavezető.

Hirdetés




Az ukrajnai háború kapcsán azt mondta, mivel egy szomszédos államról van szó, ezért a háború minden perce biztonsági kockázatot jelent Magyarország számára fizikai és gazdasági, valamint energiaellátási értelemben is.

– Ezért mi, magyarok, szomszédos országként (…) különösen érdekeltek vagyunk a békében, a mielőbbi békében. Úgy gondoljuk tehát, hogy a nemzetközi közösségnek arra kell koncentrálnia, hogy kieszközöljön egy azonnali tűzszünetet, és arra, hogy mielőbb megkezdődhessenek a béketárgyalások – húzta alá Szijjártó Péter, hozzátéve: a béke az egyetlen megoldás mindazokra a súlyos kihívásokra, amelyek előttünk állnak Európában.

Hirdetés




Kifejtette, hogy a problémák alatt a nagyon magas inflációt, az „egekbe szökő” energia- és nyersanyagárakat érti, de lehetségesnek tartotta azt is, hogy az élelmezési válság hatására egy újabb illegális migrációs hullám is elindulhat.

Kettős nyomás alatt

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtotta végre a kormány Ukrajna megsegítésére: eddig 840 ezer menekültet fogadtunk be, akikről gondoskodnak, ellátják őket, sőt, munkát ajánlanak azoknak, akik hosszú távon maradnak.

Hirdetés
Naponta 13-16 ezer menekült érkezik – emelte ki.



Hozzátette, a menekülő gyerekekről is gondoskodnak Magyarországon: 900 magyar oktatási intézmény vesz részt ebben a programban, és 1000 ösztöndíjat is felajánlott az állam azoknak az ukrán fiataloknak, akik hazájukban nem tudják folytatni vagy elkezdeni egyetemi tanulmányaikat.

\n"},"platform":{"code":"pulsembed"},"alignment":"center"}" data-run-module-isrun="1" style="box-sizing: border-box; display: block;">

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy

Magyarország most kettős nyomás alatt áll, hiszen a ‘keletről érkező menekültek’ mellett szembe kell nézni a ‘délről érkező illegális migrációval” is, ami folyamatosan növekszik.



Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy Magyarország egyetértene-e azzal, hogy Oroszország megtartsa a már megszállt ukrán területeket, a miniszter azt válaszolta, Magyarország tiszteli minden állam területi integritását és szuverenitását.

Hirdetés
Ez egy alapvető dolog, ezt nem szabad megkérdőjelezni” –húzta alá.

Hozzátette, hogy Magyarország mindent megtesz, hogy ne sodródjon bele a háborúba, aminek egyelőre nem látni a végét.

(MTI)

2022. július 22. (péntek), 09:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 09:08
Hirdetés

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Az igazság napvilágra került – és az egész ország beleremegett.

? Megtalálták az eltűnt három kislány testvért – még a sokat látott rendőrök is sírva fakadtak, amikor meglátták, mi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 08:43

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról –

www.police.hu

Eltűnt egy hétéves kislány Szekszárdról – hónapok óta nyoma sincs Mirellának‼️ Mire van szükség most? Egyetlen...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 07:40

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbent

Fésűs Nelly lánya kimondta, mire vágyik egy férfiban – mindenki ledöbbentHorváth Csenge őszinte vallomása feszültséget...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 06:57

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg!

 Tragédia Siófoknál: Vízbe fulladt egy 21 éves fiatalember – már csak a holttestét találták meg! 1. Döbbenet és gyász a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 03. (vasárnap), 05:47

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megszólalt egy Cipruson élő férfi: Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikon

Megrázó részletek Kathi Béla tragédiájáról – így vesztette életét a 46 éves testépítő ikonTragikus hír rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 12:14

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett

Menekülnek az emberek a Balatonról – Siófok már elesett az árvaszúnyog-invázióban”Hőség, nyaralás, strand – és egy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 10:20

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia.Halálos baleset a strandon – 21 hónapos kislány vesztette életét

Megrázó tragédia Horvátországban: halálos baleset egy vízipark csúszdáján – 21 hónapos kislány vesztette életétEgy...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 02. (szombat), 07:36

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

Tragikus vonatbaleset Magyarországon - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre:

A baleset körülményei és az esemény lefolyásaAugusztus 1-jén hajnali 04:40 körül a Sárbogárdról Bajára tartó...

Hirdetés
Hirdetés