Rendőrségi felhívás minden internetező számára

Hirdetés
Rendőrségi felhívás minden internetező számára
Hirdetés

Újabb módszerrel kerestek meg idős embereket Dombóváron. Ha Önnek is ismerős a történet, kérjük, jelentkezzen!

Egy dombóvári nő tett bejelentést a rendőrségen 2021. március 3-án, mert egy ismeretlen személy felhívta, hogy a helyi önkormányzat azzal igyekszik segíteni a vírushelyzetben, hogy aki koronavírus oltásra jelentkezik, az 50.000 forintot kap. /A telefonáló azt mondta az asszonynak, hogy ehhez nem kell mást tennie, mint a bankszámla\- és bankkártyaadatait összekészítenie és egy borítékba tennie\./

Hirdetés
Mindezek után a borítékot ki kell dobnia az ablakon, melyet a hivatal munkatársai elvisznek.
Hirdetés
 Az asszony hitt a csalóknak, és az iratait még a beszélgetés közben összeszedte, azonban közben megszakadt a vonal. A nőt így végül nem tudták megkárosítani.

Az elmúlt hetekben több tucat, ehhez hasonló tartalmú bejelentés érkezett a Dombóvári Rendőrkapitányságra. Három esetben a sértettek át is adták adataikat a csalóknak, akik ezután több százezer forinttal károsították meg őket.

Hirdetés

A rendőrségi bejelentések kapcsán nyomozást indítottak, melynek eredményeként a dombóvári rendőrök március közepén négy embert elfogtak. A csalásokat egy 26 éves pécsi férfi és 25 éves élettársa, valamint egy 33 éves hegyhátmaróci lakos és 35 éves felesége követte el. Közülük hárman azóta letartóztatásban vannak. A rendőrök eddig háromrendbeli csalás bűntett és 20 rendbeli csalás bűntett kísérlete elkövetésével gyanúsították meg őket.

Hirdetés

A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy akit az elmúlt időszakban hasonló telefonhívással kerestek meg, jelentkezzen személyesen a kapitányságon, hívja a 06-74-566-070-es számot, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

2021. március 22. (hétfő)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 08:31
Hirdetés

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Hallerné közbelépett: egyetlen mozdulattal tett rendet a Parlamentben – ilyet még nem láttunk!

Már bejelentettem, hogy nem szólal fel – Hallerné rövidre zárta Magyar Péter parlamenti közjátékátKisebb félreértés és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:46

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Kórházba került Ján a Házasság első látásra műsorból

Sérült bokával állt az anyakönyvvezető elé: Ján elárulta, miért ment kórházba a meghiúsult esküvő utánKorábbi...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 07:29

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Magyar Péter a parlamentben olyat szolt be a Fideszeseknek,hogy azonnal kiborultak!

Amíg még szabadlábon vagytok – súlyos mondatot tulajdonít Magyar Péternek Máthé ZsuzsaMáthé Zsuzsa KDNP-s országgyűlési...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:33

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Ez hatalmas pofára esés lehet Orbán Viktornak! Ez még a választási vereségnél is súlyosabb!

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 06:19

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Teljesen új korszak kezdődik, és nagy bajt hozhat sokak fejére! 20 évre visszamenőleg mindent átnézhetnek.

Megszavazták a politikusok vagyonvizsgálatát: Orbánék is sorra kerülhetnek, de nem minden rokonIngatlanok, céges...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 05:52

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Hidvégi Miklós, Oszvald Marika volt férje és közös lányuk, Krisztina édesapja.Bár a két művész régóta külön...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Hirdetés
Hirdetés