Rengeteg a kispap, de nincs hol képezni őket

Hirdetés
Rengeteg a kispap, de nincs hol képezni őket
Rengeteg a kispap, de nincs hol képezni őket
Hirdetés

A hír igaz, szó sincs utópiáról. A helyszín azonban különleges.

Zürichben jártunk nyáron a családommal, s mivel hétvégére esett ottani tartózkodásunk, szentmisén is részt vettünk. /A szállásunkhoz egészen közel találtunk egy katolikus templomot, ahová betérve különleges látvány fogadott\./

Hirdetés
A beltér több pontján alkalmilag feliratozott perselyeket helyeztek el, amelyekbe egy bizonyos Anthonius püspök céljaira lehetett adományt dobni. Valamilyen speciális gyűjtésről lehet szó, gondoltuk, mise közben meg is kaptuk a konkrét választ.
Hirdetés

Szakállas, enyhén barnás bőrű pap vezette a liturgiát, akinek első megszólalása jelezte, hogy valószínűleg elég jól fogom érteni a szavait.

Hirdetés
Merthogy nagyjából annyira beszélt jól németül, mint én – nem túl magas szinten. Miközben itt-ott derekasan megküzdött a kiejtéssel, gondolatai mélyek, átéltek, szívből fakadóak, barátiak voltak. Nem úgy beszélt, mint egy írástudó, inkább egy közénk érkezett vándor elmélkedéseinek hatottak buzdításai.

A mise legvégén, amolyan hirdetésként köszönetet mondott e zürichi egyházközség tagjainak, amiért évek óta nagylelkűen támogatják azt a missziót, amely indiai papnövendékek képzését segíti elő.

Hirdetés
Elmondta, az ázsiai óriási államban – annak egyik régiójában legalábbis – rengeteg fiatal szeretne katolikus pap lenni, ám egyszerűen képtelen a helyi egyház a legalapvetőbb feltételeket biztosítani az oktatásukhoz. Itt vannak azonban ezek a jószívű svájci – tehetős – hittársak, akik eddig már jelentős (a pontos szám is elhangzott a helyszínen) összeggel járultak hozzá egy indiai szeminárium építéséhez. Ez a támogatás jó helyre került, zajlanak a fejlesztések, további X összeg révén meg is nyithatnák hamarosan a papképző intézményt.
Hirdetés

Megkaptuk tehát a választ a gyűjtés céljára vonatkozóan, s azt is megértettük, hogy az a bizonyos Anthonius püspök valószínűleg az adott egyházmegye vezetője lehet, ahol a szeminárium épül. Mi is szerényen hozzájárultunk a szép célhoz – remélve, hogy eurót is fel tudnak használni, mert frank nem volt nálunk.

A templomból távozóban az a gondolat mozgolódott bennem, hogy milyen szép is ez a globális összetartozás. Nekünk papjelöltjeink vannak, nálatok paphiány van. Nekünk nincs pénzünk, nektek bőséggel adatott. Rakjuk össze, amink van! Különösen megérintette a szívemet, hogy most először vehettem részt olyan szentmisén, amelyen a hívek könyörgéseinek sorában a menekültekért is imádkoztunk – hogy ölelje át őket Isten szeretete.

Hirdetés

Míg ilyesmik forogtak az elmémben, lelkemben, elkezdtük körbejárni a templomot, ami építészetileg is magával ragadott bennünket.

Hirdetés
Meglepetésünkre hamarosan ott állt előttünk a templomból szintén távozó miséző pap. Nyakában lógó mellkeresztje nyilvánvalóvá tette: főpásztorral találkoztunk. Hamar leesett...

– Ön Anthonius püspök?– Igen, én vagyok.– Magyarországról jöttünk és nagyon örülünk, hogy ilyen örömteli híreket hozott Indiából. Hogyan segíthetnénk mi, magyarok, hogy felépüljön az a szemninárium?– Imádkozzatok értünk! Én is imádkozni fogok a magyarokért!

Néhány euróval szegényebben, ám összességében sokkal gazdagabban folytattuk tovább élet-utunkat.

Gégény István

(A fotókon a cikkben említett svájci templom szerepel.)

Forrás: szemlelek.blog.hu

2018. október 08. (hétfő), 18:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 06:44

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka friss fotót posztolt Törökországból a fiairól, és sokan alig ismerik fel őket! A 15 éves Marián és a 10 éves Olivér már hatalmasat nőttek – a felvételt a hozzászólásoknál láthatod!

Majka Törökországból mutatta meg két fiát: így néz ki a 15 éves Marián és a 10 éves OlivérMajka nemrég őszintén beszélt...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 05:35

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő keményen nekiment Magyar Péternek, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudott

A Megafonból lett képviselő kiosztotta Magyar Pétert, aztán úgy helyretették, hogy szólni sem tudottSzűcs Gábor támadni...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 04:55

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak

Súlyos buszbaleset az M1-esen: gyerekek sérültek meg, mentőhelikoptert is riasztottak2026. június 9-én, kedden súlyos...

Hirdetés
Hirdetés