Repülő autót mutatott be egy holland gyártó Genfben

Hirdetés
Repülő autót mutatott be egy holland gyártó Genfben
Hirdetés

A Pal-V nevű holland gyártó a világ első kereskedelmi célú repülő autóját mutatta be a genfi Motor Show-n a múlt héten. A jármű alig 10 perc alatt képes a „földi” módról repülő módba váltani.

/A Pal\-V elmondása szerint a bemutatott modell „egy autó, ami repül”, és „egy repülő, amivel autózni lehet”\./

Hirdetés
Az amerikai szövetségi légiközlekedési hatóság és az európai repülésbiztonsági ügynökség bizonyítványának is eleget tesz a repüléshez a jármű, amely egyúttal teljesíti a közúti közlekedésre vonatkozó szabványokat is.
Hirdetés

A hibrid jármű 200 lóerős motorjával akár 160 km/h-s sebességet is képes elérni kilenc másodperc alatt, repülés közben pedig a maximális sebessége a 180 km/h-t is eléri.

Hirdetés
A járműben egy vezető és egy utas számára alakítottak ki helyet, ugyanakkor fontos elvárás, hogy a vezetőnek jogosítványa legyen a repüléshez és a közúti közlekedéshez is.

A gyártói modellt március 18-ig lehet látni a genfi kiállításon, majd az esemény végeztével a jármű várhatóan az utolsó lépéseket is megteszi ahhoz, hogy megszerezze a biztonsági bizonyítványt, és így akár már jövőre is használatba lehessen venni az utakon és a levegőben egyaránt.

Hirdetés

A járművet ugyanakkor már most is meg lehet vásárolni – a limitált kiadású, mindössze 90 példányban gyártott PAL-V Liberty Pioneer modellt 499 000 euróért kínálták. A PAL-V Liberty Sport modellek ezzel szemben már „csak” 299 000 euróba kerülnek majd, igaz, néhány különleges funkció nélkül érkeznek.

A repülő autó fenntartása a várakozások szerint olcsóbb lesz, mint egy átlagos helikopteré, ráadásul ezt autóként is lehet használni, és nincsen szükség egy költséges hangárra sem – hiszen akár egy garázsban is pihenhet, amikor éppen nem használják.

Forrás: eloben.hu

2018. március 14. (szerda), 21:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 08:24
Hirdetés

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

ÓRIÁSI HÍRT KÖZÖLT AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG ORBÁNRÓL!MUTATJUK!

Fordulat az Orbán-korszak ügyeiben: az Európai Ügyészség már 2021-ig visszamenőleg vizsgálódhatKinyílt a jogi ajtó:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 07:08

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

150 utassal a fedélzetén kisiklott egy vonat, rengeteg a súlyos sérült A cikk kommentben

Drámai vonatbaleset: 150 utassal kisiklott és felborult a szerelvény, súlyos sérültek is vannakKisiklott a Londonból...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 06:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult Szeged: elhunyt Molnár Tibor, aki generációknak mutatott példátMindössze 61 éves volt61 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 20:40

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita kitálalta az eddigi legarcátlanabb botrányt: ebbe belebukik a Fidesz!

Orbán Anita lerántotta a leplet: magángépek, milliárdok és ledarált iratok kerültek előMagángéppel távozott a volt és a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 18:06

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Vészjelzés érkezett: „húsevő baktérium” terjedhet a vízben, strandokat zártak le! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos veszély a part menti vizekben: öt áldozatot követelt a „húsevő baktérium”Riasztóan megugrott a fertőzések...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Hirdetés
Hirdetés