Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat,erős széllel érkezik a hidegfront!

Hirdetés
Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat,erős széllel érkezik a hidegfront!
Hirdetés

Az erős szél veszélye miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

/Az MTI\-hez péntek este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták\: éjféltől, szombat kora hajnaltól a déli, kora délutáni órákig – egy hidegfronthoz kapcsolódóan – északnyugatról délkeletre kiterjedően néhány órára viharossá \(óránkénti 55\-85 kilométeres erősségűvé\) fokozódik az északnyugati szél\./

Hirdetés
Az óránkénti 70 kilométeresnél erősebb széllökések kialakulása síkvidéken, a Dunántúl északi felében és a középső területeken lehet jellemző.Az erős szél miatt Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki első fokú figyelmeztetést.
Hirdetés
Mint honlapjukon kiemelték, szombaton erős hidegfront vonul át Magyarország felett. Mögötte több mint 10 fokkal hidegebb levegő éri el a Kárpát-medencét.Az előrejelzés szerint napközben többfelé várható eső, zápor, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Estére mindenütt jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A nappali maximumok a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében 14 és 20 fok között várhatók, míg az Alföldön még 20-24 fok is lehet.
Hirdetés
Vasárnap már nem valószínű csapadék. Több órára kisüt a nap, kevesebb napsütés az északi megyékben lehet. A szél ismét többfelé megélénkül, késő délutántól megerősödik. A minimumhőmérséklet 5 és 12, a maximumhőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

2018. szeptember 21. (péntek), 19:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés