Romániához csatolnának egy fél Erélynyi területet

Hirdetés
Romániához csatolnának egy fél Erélynyi területet
Hirdetés

Incidensek a Moldova és Románia egyesüléséért szervezett bukaresti tüntetésen./Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért\./

Hirdetés

„Felszólítjuk a kormányfőt és a decemberi parlamenti választásokon induló pártok elnökeit, hogy közös parlamenti nyilatkozatban vállalják, hogy a következő parlamenti ciklusban megvalósítják a nemzet újraegyesítését, tegyék azt országprojektté, mindazzal, amit feltételez: az energetikai hálózatok összekapcsolása, valutaunió, közös médiatér” – sorolta a tüntetők követeléseit George Simion, a demonstráció főszervezője az Agerpres hírügynökségnek.

Hirdetés

A demonstráción az Agerpres szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért.

A szervezők arra kaptak engedélyt, hogy az Egyesülés-térről a kormánypalota elé vonuljanak, és ott szónoklatokat tartsanak, de a tömeg innen az Egyetem térre akart vonulni, amit a karhatalom megakadályozott. Mivel a demonstráció hangadói dulakodni kezdtek a csendőrökkel, öt személyt előállítottak – közölte a csendőrség.

A karhatalom fellépését mind Alina Gorghiu, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, mind Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetője megengedhetetlen túlkapásnak minősítette, és mindketten politikai ellenfeleiket próbálták érte felelőssé tenni.

Hirdetés

Gorghiu Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét hibáztatta, és úgy vélte: a közelgő moldovai elnökválasztás feszültsége közepette Romániának nem szabad úgy példát mutatnia demokráciából, hogy megtagadja a tüntetéshez való jogot. A főpolgármester manipulációnak nevezte a vádaskodást, rámutatva, hogy a csendőrség nem kért engedélyt tőle a beavatkozáshoz.

A Moldvával való egyesülés leghangosabb szószólójává vált Băsescu éles kirohanást intézett – a PNL által támogatott – Dacian Cioloș független miniszterelnök és kormánya ellen, hazaáruló gazfickók gyülekezetének nevezve őket.

Hirdetés
„Cioloșnak és a belügyminiszterének el kell tűnnie a közéletből! Előállítottátok George Simiont, az unionisták egyik vezetőjét, hogy jó pontokat szerezzetek Németország és az Orosz Föderáció szemében” – írta Băsescu Facebook-bejegyzésében.

A csendőrség az öt előállított résztvevő közül négyre fejenként háromezer lejes (210 ezer forint) bírságot szabott ki. Az unionista tüntetők közül több százan később mégis összegyűltek az Egyetem téren, ahol sátrakat is felhúztak, jelezvén, hogy nem akarják elhagyni a teret.

Hirdetés
A belügyminiszter átfogó jelentést kért a történtekről a román csendőrség parancsnokától.

A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.

Hirdetés

Forrás: vs.hu

2018. február 25. (vasárnap), 21:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26
Hirdetés

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 16:55

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a kommentbe:

Meghalt Egyed Zsolt, a Jobbik korábbi országgyűlési képviselője Ötvenegy éves korában elhunyt Egyed Zsolt, a Jobbik...

Hirdetés
Hirdetés