Rossz hírek! Kis Grófo az ájulás szélére került a koronavírustól

Hirdetés
Rossz hírek! Kis Grófo az ájulás szélére került a koronavírustól
Hirdetés

A zenész kedden került kórházba köhögés, magas láz és szédülés tünetekkel, ahol kiderült, hogy nagyobb a baj, mint azt elsőre gondolta. Bent is tartották – tudta meg a Bors.

/– Tudtam, hogy koronavírusos vagyok, egy pár napja lett pozitív a tesztem\./

Hirdetés
Nem szívesen beszélek erről, bár ha az esetem bárkit is arra sarkall, hogy maszkot hordjon, hogy vigyázzon magára és a környezetére, már megéri beavatni az embereket – mondta a Bors megkeresésére, a 27 éves Kis Grófo, majd így folytatja: – Hirtelen lettem rosszul.
Hirdetés
Az egyik pillanatban még semmi bajom nem volt, a másikban magasra szökött a lázam, szédülni kezdtem, köhögni, alig kaptam levegőt. Kedden kerültem be a kórházba, mert akkorra már nagyon rosszul éreztem magam. A szédülés állandósult, magas lázam volt és nagyon rossz volt az általános közérzetem. A kórházba érve gyorsan jutottam orvoshoz. Tüdő-CT-t végeztek rajtam, ahol kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladásom van. Azt mondják a dokik, hogy szerencsés vagyok, hogy viszonylag hamar diagnosztizálták, mert így azonnal megkaphattam az infúziós kezelést, amivel remélhetőleg meg tudják fogni a gyulladás további terjedését – mesélte erőtlen hangon a zenész.
Hirdetés

– A meglehetősen erős testi tüneteim mellett a mentális állapotom sem az igazi. Egyedül fekszem a kórházban, senki sem látogathat meg, hiányzik a családom. Még soha életemben nem voltam ilyen kiszolgáltatott helyzetben, elég nehéz most minden. Igyekszem persze jókedvű maradni, de nem egyszerű, ijesztő, ami történik velem. Imádkozom, hogy gyorsan túl legyek rajta, és ne legyen nagyobb probléma.

(Borsonline)

címlapfotó:illusztráció 

2020. november 26. (csütörtök), 08:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 19:24
Hirdetés

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Teljesen más lesz az augusztus időjárása, mint amire számítottunk! NAPRA pontosan mutatjuk mikor hány fok lesz :

ITT A NAGY 2026-OS AUGUSZTUSI ELŐREJELZÉS! Brutális hőhullámmal indulhat a hónap – mutatjuk, mikor jöhetnek a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:57

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? *Sorsfordító napok jönnek!⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés

? Sorsfordító napok jönnek! ⚡ Augusztus előtt véget ér a szenvedés♈ KOS: Augusztus előtt végre elérkezik az a pillanat,...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 17:11

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn eljön a nagy nap, amire mindenki várt mióta a Tisza megnyerte a választást!

Hétfőn elindulhat a nagy elszámoltatás – erre várt az ország a Tisza győzelme ótaMagyar Péter felszólalásával kezdődik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 14:30

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szívszorító tragédia: meghalt a 18 éves magyar válogatott vízilabdázóFelfoghatatlan veszteség érte a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:50

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Meghalt Kiss Csanád, a KSI 18 éves vízilabdázója

Felfoghatatlan tragédia: meghalt Kiss Csanád, a KSI mindössze 18 éves vízilabdázójaMegrendítő gyászhírt közölt a KSI...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 13:04

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes aláírta a sorsfordító törvényt! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Most érkezett: Forsthoffer Ágnes azonnal aláírta – augusztusban már érkezik az 50 ezer forint!Forsthoffer Ágnes egyik...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 12:23

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

A Fidesz olyat tett, amit még egyetlen párt sem az elmúlt 36 évben

Politikai földcsuszamlás: 36 év alatt senki nem mérte ezt a csapást a FideszreTörténelmi mélypontra került a FideszA...

Mindenegyben blog
2026. július 24. (péntek), 10:48

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Kapitány István tárcája négy Eximbank-ügyben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen – az ügyletek összértéke meghaladja az ezermilliárd forintot

Négy Eximbank-ügylet miatt tett feljelentést a minisztérium – több mint ezermilliárd forintnyi finanszírozást...

Hirdetés
Hirdetés