Sarka Kata edzés közben mutatta meg tökéletes alakját

Hirdetés
Sarka Kata edzés közben mutatta meg tökéletes alakját
Hirdetés

Sarka Kata legtöbb időt gyerekeivel tölti, azonban néha akad egy kis ideje magára is.

Legutóbb például lement az edzőterembe és megmutatta, hogy még mindig bomba alakja van!

/Sarka Katalin 1986 Szeptember 24\-én született Cegléden\./

Hirdetés
Gyermekkorát Albertirsán töltötte. A középiskolát Cegléden végezte, majd 18 évesen költözött fel Pestre. 8 éves korától kézilabdázott. Profi sportoló volt, MB1 csapatban játszott.
Hirdetés
Egy sérülés miatt a vállát össze kellett rakni, ezért nem folytathatta. Ezután kezdett bele a modellkedésbe. Budapesten a Nemzetközi Üzleti Főiskolát végezte el, majd céget alapított két barátjával.2007-ben õ lett Budapest Legszebb Lánya, majd a 2007-es Miss Universe Hungary versenyen elsõ udvarhölgyé avatták. 2007 januárjában fordult komolyra kapcsolata Hajdú Péterrel, akivel néhány megpróbáltatáson keresztülmentek, de végül kibékültek és egybekeltek, majd 2009 februárjában megszületett közös gyermekük, Noémi.
Hirdetés
A CKM magazin 2009. májusi számának címlaplánya volt, és szerepelt az SFT magazin hasábjain is.

2014 tavaszán szerepelt a Nagy duett című zenés műsorban, ahol LL Junior volt partnere. Juniorral nem ez volt az első találkozása Katának, hiszen az Ennyi volt című klipjében volt főszereplő korábban.

2016-ban kapcsolata Hajdú Péterrel zátonyra futott és külön költöztek.

2019. augusztus 01. (csütörtök), 11:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 20:01
Hirdetés

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ekkor érkezik a vihar! GGigantikus vihar közelít 80 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon !– ha ott élsz, ezt most azonnal tudnod kell! ?️ ❄️ ❄️ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Viharos fordulat jön vasárnap: 80 km/órás széllökés, jégeső és felhőszakadás is érkezhet A HungaroMet 2026. július...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 18:14

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonát

POLITIKAI FÖLDINDULÁS: 20 évre visszamenőleg vizsgálhatják át a politikusok és családtagjaik vagyonátHárommilliárdos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 17:01

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a Tiszának

Orbán Viktor kemény vádat fogalmazott meg Tusnádfürdőn: „Ez bűncselekmény” – súlyos következményeket jósolt a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Hirdetés
Hirdetés