SEMMIKÉPPEN NE FELEJTSE EL EZT AZ SMS-T ELKÜLDENI! MUTATJUK MÉG HÁNY NAPJA VAN RÁ! ERRE A SZÁMRA KÜLDJE AZ SMS-T!

Hirdetés
SEMMIKÉPPEN NE FELEJTSE EL EZT AZ SMS-T ELKÜLDENI! MUTATJUK MÉG HÁNY NAPJA VAN RÁ! ERRE A SZÁMRA KÜLDJE AZ SMS-T!
Hirdetés

FIGYELEM! KÜLDJE EL ÖN IS MINÉL ELŐBB EZT AZ SMS-T!

A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján. /Ha a magánszemély a NAV által készített adóbevallási tervezetet szeretné megismerni, választhat\: vagy személyesen nyit ügyfélkaput, vagy sms\-ben kéri az adóhivataltól a postázást – tájékoztatta Tállai András az MTI\-t\./

Hirdetés
A postázás iránti igényt március 15-ig jelezhetik az érintettek. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kiemelte, a legegyszerűbb dolga azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, ők ugyanis egyetlen kattintással érik el adóbevallási tervezetüket, amelyet – ha szükséges – kiegészíthetnek vagy módosíthatnak.
Hirdetés
Tállai András elmondta, akik nem rendelkeznek ügyfélkapuval, sms-ben, írásban, személyesen, a NAV honlapján és a telefonos tájékoztató rendszeren keresztül is kérhetik az adóbevallási tervezetük postai kiküldését.

A beérkező SMS-ek alapján is csak annak tud bevallási tervezetet küldeni a NAV, akit be tud azonosítani.

Ezért senki ne felejtse el az adóazonosítójelét és a születési dátumát beírni az üzenetbe – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Hirdetés

Az adóhivatal munkatársai +3670/717-7878 telefonszámra várják az sms-eket.

Forrás : hirado.hu

Időpontok
• Március 15-ig a NAV elkészíti a bevallási tervezetet.
• Március 15-ig kérheti a postázást az adófizető telefonon, SMS-ben, interneten, ha nincs ügyfélkapuja.
• Március 15-e után megnézhető a tervezet az ügyfélkapun.
• Március 15-e után csak személyesen kérhető el az irat az ügyfélszolgálatokon.
• Május 22-ig be kell küldeni a bevallást, ha módosítani kellett a számokat.

Hirdetés

Forrás : magyaridok.hu

2017. február 16. (csütörtök), 10:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 15:17
Hirdetés

Halálos baleset az autópályán! Közel 8 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Halálos baleset az autópályán! Közel 8 km-es a torlódás.....,1 óra az átjutási idő.

Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – ez történt ma a magyar utakonTöbb megyében is jelentős...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 13:36

Szabályos tornádó csapott le Magyarországon – Soltvadkerten pusztított az ítéletidő

Szabályos tornádó csapott le Magyarországon – Soltvadkerten pusztított az ítéletidő

Szabályos tornádó csapott le Magyarországon – Soltvadkerten pusztított az ítéletidőMegdöbbentő természeti jelenségről...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 12:29

Borzalmas hír jött !Meghalt MC Hawer húga

Borzalmas hír jött !Meghalt MC Hawer húga

Gyászol a magyar mulatós zene világ: meghalt MC Hawer húga, ÉvaMegrendítő hírt osztott meg a közösségi oldalán MC...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 08:25

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

?️ Elhunyt Vuszek Antal – a magyar vízilabda legendás játékvezetője 87 éves volt Mély megrendüléssel értesült a...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 07:30

Jön a vihar ! 19 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön !2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 100 km/órás szél társul !

Jön a vihar ! 19 megyére adtak ki riasztást !Hatalmas égszakadás jön !2 cm-es jégdarabokra hívja fel a figyelmet a meteorológiai szolgálat, amihez 100 km/órás szél társul !

⛈️ Figyelmeztető előrejelzés: kedden heves zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztetnek – akár piros...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 07:04

Égő autóban vesztette életét Diogo Jota – megrázó videó került elő a tragédiáról

Égő autóban vesztette életét Diogo Jota – megrázó videó került elő a tragédiáról

? Égő autóban vesztette életét Diogo Jota – megrázó videó került elő a tragédiáról Megrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 06:39

Megszületett Kafi Rea Milla kisfia – gyönyörű nevet kapott az újszülött!

Megszületett Kafi Rea Milla kisfia – gyönyörű nevet kapott az újszülött!

? Megszületett Kafi Rea Milla kisfia – gyönyörű nevet kapott az újszülött! ? Hatalmas az öröm Kafi Rea Milla és párja,...

Mindenegyben blog
2025. július 08. (kedd), 06:18

Fájdalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Fájdalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

?️ Elhunyt Tóth Gyula, a Honvéd korábbi labdarúgója – egy legenda távozott csendben A labdarúgó-társadalom újabb...

Hirdetés
Hirdetés