Sokan kapnak a napokban Orbán Viktortól olyan csekket, amire nagyon nem számítottak! Nagy lesz a felháborodás!

Hirdetés
Sokan kapnak a napokban Orbán Viktortól olyan csekket, amire nagyon nem számítottak! Nagy lesz a felháborodás!
Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök a napokban levélben keresi meg azokat a Fidesz támogatókat, akik erre korábban felhatalmazást adtak – közölte a nagyobbik kormánypárt kedden az MTI-vel.

/Mint írták, a kormányfő, a Fidesz elnöke a levélben szót ejt majd a következő időszak kihívásairól, arról, hogy Soros György tevékenységével szemben “most mindennél fontosabb megvédeni Magyarországot, azért, hogy valóban magyar ország maradjon”\./

Hirdetés
A levél címzettjei a csatolt csekk segítségével járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a Fidesz “sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit” – olvasható a közleményben.
Hirdetés

A liberálisok ismét védelmükbe vették Sorost – Reagálás Fodor Gábor (MLP) nyilatkozatára

Nem meglepő, hogy a liberálisok ismét védelmükbe vették Soros Györgyöt, hiszen a többi ellenzéki párttal együtt ők is készek a Soros-terv véghajtására, a migránsok beengedésére. Fodor Gábor is azok közé az ellenzéki politikusok közé tartozik, akik kezdettől támadják a kormány bevándorláspolitikáját. Minden magyar településnek és önkormányzatnak joga van eldönteni, hogy kit fogad be és kit nem, kér vagy nem kér a Soros György bevándorlásszervező irodából. A magyar települések joggal tartanak a Soros-hálózattól és annak migránspárti politikájától, hiszen ahol a migránsok Európában megjelentek, ott megszűnt a mindennapok biztonsága.

Hirdetés

Fidesz – Magyar Polgári Szövetség

Kiadó: Fidesz

Forrás : MTI

A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.

 

A házelnök – aki a Fidesz választmányi elnöke is – a választások tétjeként az elmúlt 7-8 év eredmények megőrzésére hivatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni. Az eredmények közé sorolta a családpolitikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpolitikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzethatárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszövése zajlik.

Hirdetés
Kövér László kiemelte, hogy Magyarország ma lélekszámánál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa megőrzi-e keresztény karakterét. Emiatt nagyobb hévvel támadják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel – mutatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a magyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, jelezve: utóbbiak jelentős részben “Soros György zsebében vannak”.

A fideszes politikus arról is beszélt: a visegrádi négyek mára megkerülhetetlen tényezővé váltak az európai politikában, erre utal Donald Tusk, az Európai Tanács elnökének “pálfordulása” is, amelyben a kötelező kvóta elvetését hangoztatta.

Hirdetés
Magyarország nemzetközi tekintélyének növekedése szempontjából sikeresnek ítélte a Kína és Közép-Kelet Európa közötti kooperációt, és üdvözölte a Három Tenger Kezdeményezést is. A házelnök a Magyarországgal szembeni támadásokat az unortodox gazdaságpolitikára vezette vissza, utalva arra: nem csupán a pénz miatt fájtak az intézkedések az addig extraprofitot kipumpáló multinacionális cégeknek, hanem azért is, mert ezzel más országokban is precedenst teremtettek. Az új alaptörvénnyel a küzdelem áttevődött ideológiai kérdésekre – folytatta, jelezve: egyesek szemében botrányosnak számított a nemzeti múltra, hagyományra, önazonosságra, keresztény gyökerekre hivatkozás, továbbá annak rögzítése, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége.
Hirdetés
Kövér László szerint a kötelezettségszegési eljárások tucatjaiból világossá vált, hogy világhatalmi küzdelem zajlik a felhatalmazás nélküli, a nemzetállamok jelentős részénél nagyobb gazdasági erővel bíró informális hatalmak és a szuverén nemzetek között. A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat – erről szól az Európai Parlament Soros-listája -, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László.

Emlékeztetett arra, hogy a német szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz – aki “mint a részeg és a gyerek, őszintén beszél” – elmondta, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat.

Hirdetés
Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. “Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” – jegyezte meg. Kövér László beszélt arról is, hogy a politika nem avatkozhat be az emberek magánéletébe, de jó kereteket kell teremtenie. Példaként említette a családpolitikát, fontosnak nevezve, hogy a gyerekvállalás ne legyen egyenértékű a szegénységgel. A Fidesz politikusa egyúttal sokak aktív szerepvállalását sürgette, jelezve: jelenleg nem érzi, hogy egy olyan, nem politizáló, de közéleti szerepet vállaló keresztény értelmiség sorakozna fel a hátuk mögött “kivont kardokkal és előreszegezett dárdákkal”, mint amilyenre szükség van a társadalmi küzdelmekben. MTI

2018. január 04. (csütörtök), 11:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04
Hirdetés

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 18:26

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Napok vannak hátra: most jött a szívszorító hír Bodrogi Gyuláról

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról A Nemzet Színésze ismét bizonyította, hogy az élet legnehezebb pillanataiban is a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek)

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A gyönyörű, életerős lány letaglózó hirtelenséggel elhunyt. Halálát olyasmi okozta, amit szinte mindenki csinál

A 14 éves lány halála  – két energiaital után összeomlott a szíveEgy átlagos napból tragédia lettAnais Fournier...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 13:31

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője !Lefejezte, majd feldarabolta a barátnőjét egy postás

A gonosz megtestesítője” – postás barátnője fejét vágta le és feldarabolta a testétEgy skót bíróságon „a gonosz...

Hirdetés
Hirdetés