Sokkoló:ürülékkel szennyezett az ivóvíz

Hirdetés
Sokkoló:ürülékkel szennyezett az ivóvíz
Hirdetés

Sokkoló: 2 milliárd ember használhat ürülékkel szennyezett vizet

/A világon csaknem kétmilliárd ember használ ivóvízként ürülékkel szennyezett vizet az Egészségügyi Világszervezet \(WHO\) csütörtökön nyilvánosságra hozott éves jelentése szerint\./

Hirdetés

 

Az ilyen víz használata ivóvízként különböző fertőzések – kolera, vérhas, tífusz, gyermekbénulás – veszélyével jár – mondta szerdai genfi sajtóértekezletén Maria Neira, a szervezet közegészségügyi igazgatója. A szennyezett ivóvíz évente több mint 500 ezer ember halálát okozza – tette hozzá.

Az ENSZ tagországai 2015-ben kitűztek maguk elé 17 olyan tartós fejlesztési célt, amelyet 2030-ig el kellene érni.

Hirdetés
E célok egyike az ivóvízforrások tartós biztosítása minden ember számára. Ehhez viszont megfelelő mennyiségű pénzügyi források kellenek, amelyeket részben még fel kell kutatni (új adókat kell kivetni), és hatékonyan kell használni – állapítja meg a WHO a jelentésben, amelyet az ENSZ-szel közösen készített el.

A világ országai az utóbbi három évben átlagosan 4,9 százalékkal növelték a vízgazdálkodásra és -tisztításra fordított összegeket, de az országok 80 százaléka jelezte, hogy e költségvetési ráfordítások még mindig kevesek az ENSZ céljainak eléréséhez.

Hirdetés
A Világbank szerint a ráfordításokat a jelenlegiek háromszorosára, évi 107 milliárd euróra (33 ezer milliárd forint) kellene növelni.

(MTI)

2018. február 27. (kedd), 16:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 19:42
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély gyász: meghalt Hetey László Meghalt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja és...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 17:40

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége

 Órákra a forró autóban hagyta gyermekét az apa, míg iszogatni ment – Tragédia lett a vége Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 16:42

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben

Drámába fulladt autózás a mezőn: egy 8 éves kisfiú és egy tinédzser halt meg a frissen vett BMW-ben  Mezőn drifteltek a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 13:04

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

1 PERCE ÉRKEZETT:Hatalmas baleset ! Közel 8km-es a torlódás A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 8 kilométeres.

 Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események A nyár utolsó hétvégéjén, a megnövekedett forgalom és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 11:31

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Vihar halálos áldozatai!Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban

Három ember meghalt, többen megsérültek a péntek esti viharban A péntek esti pusztító vihar több megyében és a...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 07:15

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szem nem marad szárazon! Mi is könnyek között olvassuk! Szandi jelentette be a friss hírt

Szandi szívhez szóló vallomással köszöntötte férjét: „Ő a legjobb pasi a világon!” ❤️?Szandi a napokban közösségi...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 23. (szombat), 05:51

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Elfogták! Őrizetben a megölt csecsemő anyja – új vallomással sokkolta a rendőröket

Őrizetben a megölt csecsemő anyja, új történettel állt előÚjabb fordulatot vett a Tolna vármegyében történt tragikus...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 22. (péntek), 19:05

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jön a 14. havi nyugdíj!

Most érkezett a hír! Jöhet a 14. havi nyugdíj!  A kormány ismét egy komoly, az idősebb korosztályt érintő döntés...

Hirdetés
Hirdetés