Sóoldat helyett maró fertőtlenítőszerrel mosták át egy Nő szervét Szigetváron Teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben

Hirdetés
Sóoldat helyett maró fertőtlenítőszerrel mosták át egy Nő szervét Szigetváron Teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben
Hirdetés

Sóoldat helyett maró fertőtlenítőszerrel mosták át egy Nő szervét Szigetváron Teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben.

/Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott\./

Hirdetés
- írja a news

A 42 éves csurgói asszonyon nőgyógyászati műtétet kellett végrehajtani a Szigetvári Kórházban.

Hirdetés

A beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget.

Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV-nek azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

Hirdetés

A rendőrség ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben.

Az ATV híradó úgy tudja: a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt kórházban kezelik az eset óta.

Káplár Mátyás pszichológus szerint, mivel az egészségügyi dolgozók egy-egy hibáján akár emberéletek is múlhatnak, az ilyen esetek súlyos depressziós, traumatizált állapotot válthatnak ki az érintettekből, melyek miatt akár kórházi kezelésre is szorulhatnak, a későbbiekben pedig akár posztraumás stressz is kialakulhat náluk.

Hirdetés

A félre kezelt asszonyt jelenleg Pécsett kezelik az intenzív osztályon, állapota válságos. A kórházban hírzárlatot rendeltek el. Az intézmény annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és hatósági vizsgálat is. Azt írják, hogy a kórház együttműködik a hatóságokkal.atv.hu

2020. május 28. (csütörtök), 09:54

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 16. (vasárnap), 17:39
Hirdetés

Most érkezett a drámai hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Most érkezett a drámai hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Reviczky Gábor: „Először fordult elő, hogy a 37 évesen elhunyt édesanyám megjelent a nappaliban”A rákkal küzdő színész...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 16. (vasárnap), 08:38

Ő volt az a 2 éves kislány, aki tegnap meghalt egy fogorvosi kezelés után – elaltatták a töméshez, és soha többé nem ébredt fel

Ő volt az a 2 éves kislány, aki tegnap meghalt egy fogorvosi kezelés után – elaltatták a töméshez, és soha többé nem ébredt fel

Ő volt az a 2 éves kislány, aki tegnap meghalt egy fogorvosi kezelés után – elaltatták a töméshez, és soha többé nem...

Mindenegyben blog
2025. november 16. (vasárnap), 08:04

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Elhunyt Pulay Ildikó – 51 évesen távozott a szombathelyi közösség szeretett óvodapedagógusaMélységes megrendüléssel...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Hirdetés
Hirdetés