SZENZÁCIÓS BEJELNTÉS! Augusztustól havi 24 ezer forintos támogatás igényelhető! Százezrek fogják megkapni, iszonyú pénzt oszt szét a kormány! Mutatjuk a részleteket

Hirdetés
SZENZÁCIÓS BEJELNTÉS! Augusztustól havi 24 ezer forintos támogatás igényelhető! Százezrek fogják megkapni, iszonyú pénzt oszt szét a kormány! Mutatjuk a részleteket
Hirdetés

Nő a felsőoktatási szociális ösztöndíjakra fordítható keret

A szeptembertől bekövetkező emelkedés mintegy 40 százalékos lesz – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. /A tárcavezető megállapodást írt alá a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával \(HÖOK\) a szervezet Jövőkép programjáról\./

Hirdetés

Balog Zoltán elmondta: mostantól évi plusz 2 milliárd forintot fordítanak szociális ösztöndíjakra. Míg eddig 4,2 milliárd jutott ilyen juttatásokra, ezentúl mintegy 6,2 milliárd forintot költenek rá. Hozzátette: ennek a forrását már az idei évi költségvetésben megteremtik. A miniszter úgy fogalmazott: azt szeretnék, ha Magyarországon egyszerre lenne versenyképes a felsőoktatás, illetve a hallgatók éreznék, hogy a magyar adófizetők támogatják a tanulmányaikat.

Hirdetés
Kitért arra is, hogy bár 2008 óta nem nőttek a szociális alapú juttatások, az egyéb teljesítményalapú ösztöndíjak területén jelentős változások történtek, forrásnövelés valósult meg, s ez közel 8 milliárdos forrást jelent.

Példaként említette a Klebelsberg-ösztöndíjat, kitért arra, hogy a köztársasági ösztöndíj 34 ezer forintról 40 ezer forintra nőtt, létrejött a Nemzeti Kiválósági Program, amire 5,2 milliárdot fordítanak és 1915 ösztöndíjast támogatnak. Megemlítette még többek között a nemzeti kiválósági jogász programot, a sportkarriert támogató ösztöndíjat, valamint a Campus Mundi programot, és a Makovecz-ösztöndíjat is, valamint a doktorképzés átalakítását, a források jelentős emelését.

Hirdetés
A miniszter hangsúlyozta: a tárca a fiatalokkal együtt dönt az őket érintő kérdésekben. A HÖOK-nak van jövőképe, amit megalkottak, eljuttatták hozzájuk, ezt követően tárgyaltak hosszú hónapokon keresztül arról, mit tartanak megvalósíthatónak belőle, és végül megállapodtak – mondta el.

Fiatal életek tízezreire lehet hatással az emelés

Lehet az utcáról kiabálni, vagy berúgni az ajtót, tenni egy javaslatot és lelépni, és lehet a felsőoktatási kerekasztal keretén belül is egyeztetni, ahol mindenki jelen van, akinek szakmai, érdemi mondanivalója van a magyar felsőoktatásról – mutatott rá a miniszter, aki kitért arra, hogy az elmúlt években több témában is partner volt a HÖOK.

Hirdetés
Ezek között említette a teljesítményalapú felvételi feltételeinek megteremtését, vagy a gólyatábori erőszak után az új szabályok kimunkálását. Ez azt mutatja, érdemes leülni, tárgyalni – összegzett Balog Zoltán.

Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta: közvetlenül 20-30 ezer fiatal életére lehet hatással a juttatások emelése. Felidézte: fél éve indították a hallgatói konzultációsorozatot, és ennek eredményeként több mint 160 problémát gyűjtöttek össze, amiről azt gondolják, foglalkozni kell vele. Ezután kezdődtek a tárgyalások a tárcával, s már az első hónapok után látták, több államtitkárságot érintenek a kérdések – mondta. Kiemelte: új felvetések is megfogalmazódtak, többek között a családbarát felsőoktatás kapcsán. Átfogó jelentést készítettek, több mint 100 intézkedést fogalmaztak meg a fiatalok helyzetének javítása érdekében.

Hirdetés
A mai megállapodás a kiemelten fontos kérdésekre terjed ki – jelezte.

A KRESZ-tanfolyam árát is visszatérítik

Szintén kiemelte a központi ponthatárok területén az együttműködést, megjegyezte, hogy több szakon a ponthatárok csökkentek, valamint a Stipendium Hungaricum program fejlesztése is megindult. Szólt a kollégiumfejlesztési stratégia felülvizsgálatáról, egy budapesti fókuszú diákváros projektjének elindításáról, valamint a tehetséggondozás területén az országos tudományos diákköri konferenciák finanszírozásáról.

Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár kiemelte többek között, hogy a fiataloktól érkezett a kérés: segítsék őket az első nyelvvizsga megszerzésében.

Hirdetés
A program elindult, s az első igények a díjak megtérítésére már meg is érkeztek. Kitért arra a kormányzati intézkedésre, amellyel a KRESZ-tanfolyam árát is visszatérítik 25 ezer forintig, ez a döntés az év második felében lép életbe. Január 1-je óta Magyarországon a legalacsonyabb az internet áfája, amely szintén segítség a fiatalok számára, és komoly eredmény, hogy a Diákhitel 2-t kamatmentessé tették, a Diákhitel 1 összege pedig emelkedett – folytatta, jelezve: könnyítették a hitelhez való hozzáférést is.

Bevezették az ifjúsági garanciaprogramot, a Munkahelyvédelmi Akciót a fiatal munkavállalók elhelyezkedése érdekében; mára történelmi mélypontra, a korábbi harmadára csökkent a fiatalok munkanélkülisége, s jelentősen az unió átlag alatt van – jegyezte meg.

Hirdetés

Palkovics László oktatási államtitkár fontosnak tartotta, hogy egyetlen hallgatónak se kelljen azért kiesnie az egyetemről, főiskoláról, mert nem tudja tanulmányait finanszírozni. Hozzátette: az ösztöndíjakat folyamatosan monitorozzák, és ha szükséges, további változtatások is lesznek. Kitért arra is: Magyarországon a diploma jó befektetés, hazánkban gyakorlatilag nincs diplomás munkanélküliség. Azt, hogy ezt el tudták érni, abban mindenkinek szerepe van – hangsúlyozta. Szerinte három dolog jellemezte az elmúlt években a kormány és hallgatók együttműködését: a felelősség, a tudatosság és a biztonság.Forrás:https://www.hirado.hu

2018. március 09. (péntek), 17:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 20. (hétfő), 05:57
Hirdetés

Meghalt Danyi Zsuzsi

Meghalt Danyi Zsuzsi

Elhunyt Danyi Zsuzsi – a szolnoki mesék, dallamok és emberség örök hírnöke ? Egy város most csendesebb lett. Egy hang,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 15:26

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement

Egy marék rizs és egy kis cement – így szabadulhatsz meg a rágcsálóktól vegyszerek nélkül!” ?Sokan nem tudják, hogy egy...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 08:16

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Nyugdíjasok fikgyelem! Most jelentették be ,ez lesz ha tetszik ,ha nem !

Mégsem annyit kaphatnak a nyugdíjasok, mint amire számítottak – jön a hidegzuhany novemberben ? Sok idős ember várta...

Mindenegyben blog
2025. október 19. (vasárnap), 05:22

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

? Tragédia az iskolában:Úgy mellbe rúgta a 14 éves diák a tanárt, hogy belehalt

Úgy mellbe rúgta a 14 éves gyerek a tanárt, hogy meghalt a nő – döbbenetes tragédia egy bentlakásos...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 15:13

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

Jean-Claude Van Damme 65 éves lett – és a magyaroknak külön köszönetet mondott ! ????? ? ?????́???́??́?????́?

65 éves lett Jean-Claude Van Damme – a világ még mindig a „Brüsszeli Izomembert” ünnepli ??Ma ünnepli 65....

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:22

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

Kármen és Dani fülig érő mosollyal meséltek a nászéjszakáról – a videóban mindent bevallottak! ??

 Kármen és Dani nem titkolóztak tovább: elárulták, mi történt a nászéjszakán – “Elháltuk, amit el kellett hálni!” ??A...

Mindenegyben blog
2025. október 18. (szombat), 07:05

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

? A Házasság első látásra legforróbb pillanata: Zsolt először látta bikiniben csodaszép feleségét , és elolvadt! ❤️? Videón az őszinte szavai Rebekáról:

A Házasság első látásra Zsoltja most látta először bikiniben gyönyörű feleségét! ? Videón az őszinte szavai Rebekáról:A...

Mindenegyben blog
2025. október 17. (péntek), 20:22

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (03.21.–04.19.)Szombaton minden energiád a tetőfokára hág, és olyan lendületet kapsz, amivel hegyeket is képes...

Hirdetés
Hirdetés