Szeptember közepétől lőhetnek magyar katonák a menekültekre

Hirdetés
Szeptember közepétől lőhetnek magyar katonák a menekültekre
Hirdetés

  Tranzitzónák felállítása a határon, a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmának bevezetése, a hadsereg bevetése és a büntető törvénykönyv (Btk./\) módosítása \- egyebek mellett ezeket tartalmazza az a pénteken benyújtott javaslatcsomag, amellyel a tömeges bevándorlást kezelné \- összesen 13 törvény módosításával \- a kormány és a Fidesz\-KDNP\-frakció\./

Hirdetés

Az egyik előterjesztésben a Fidesz-KDNP képviselői kezdeményezték a rendőrségi, a honvédelmi és a honvédek jogállásáról szóló törvény módosítását, a másikban pedig Pintér Sándor belügyminiszter tett javaslatot további 10 jogszabály, köztük a Btk. változtatására - írja a lap.

A belügyi tárca vezetőjének javaslata bevezetné a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, ezt az érintett megyei vagy fővárosi rendőrfőkapitány és a menekültügyi hatóság vezetőjének kezdeményezésére, miniszteri javaslatra a kormány rendelhetné el legfeljebb fél évre, de azt utána meg is hosszabbíthatná.

Hirdetés
Kimondanák, hogy az ilyen válsághelyzet kezeléséhez ideiglenesen igénybe lehetne venni az állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingó- és ingatlanvagyont.

Pintér Sándor az államhatártörvény módosításával kezdeményezte továbbá, hogy azokon az államhatárszakaszokon, amelyeket a leginkább érint a tömeges bevándorlás, úgynevezett tranzitzónákat alakítsanak ki, ahol a nagy számban érkező migránsokat mindaddig elhelyezhetik, amíg lefolytatják a menekültügyi eljárásukat. E zónák miatt 60 méteresre bővítenék azt a határ menti sávot, amelyen belül az ingatlanok közérdekű használati joggal terhelhetők, amiért pedig kártalanítás jár.

A sok kérelem megfelelő kezelése érdekében speciális, még a tranzitzónában tartózkodás alatt lefolytatható eljárás bevezetését is indokoltnak tartja a tárcavezető, aki ezért a menedékjogi mellett módosítaná a polgári perrendtartási törvényt is.

Hirdetés
A speciális eljárásban a menekültügyi hatóságnak soron kívül, de legkésőbb nyolc napon belül kellene döntenie a kérelem elfogadhatóságáról. A bíróság a menekültügyi hatóság döntését nem változtathatná meg, de a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezhetné, és új eljárást írhatna elő.

Biztosítaná továbbá a miniszter - változtatva az útdíjtörvényen -, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésébe bevont - 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, ezáltal - útdíjköteles gépjárművek feladatuk ellátása során mentesüljenek a díjfizetés alól.

Jelentős tétel a javaslatcsomagban a Btk., a büntetőeljárási és a büntetések végrehajtásáról szóló törvény módosítása.

Hirdetés
Ezek alapján várhatóan önálló büntetőjogi tényállás lesz a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása. Ezekben a szabadságvesztés mellett a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni. Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben ezekben az ügyekben minden mást megelőzően kell majd a büntetőeljárást lefolytatni. Emellett szigorodik az embercsempészet büntetése is, amiért akár 10 év is kiszabható lehet.

Ezeken felül változhat a termőföld-, a környezetvédelmi és az építésügyi törvény is, utóbbi kiterjesztené az egyedi szabályozási lehetőséget válsághelyzet esetén a nemzetbiztonsági célú építmények létesítésére.

Hirdetés
Így például ilyen válsághelyzetben építési tilalom alá eső területen is lehetne nemzetbiztonsági célú építményt létesíteni. Szintén ez a jogszabály mondaná ki, hogy tömeges bevándorlási válsághelyzetben a kormány rendeletben meghatározhatja a területfelhasználás és -beépítés feltételeit, az érintett önkormányzatok pedig ennek megfelelően kötelesek gondoskodni településrendezési eszközeik módosításáról.

Az Országgyűlésnek benyújtott másik előterjesztésben Fidesz-KDNP-s politikusok új feladatokat adnának a honvédségnek a migrációs válsághelyzet idejére, az indoklásban megjegyezve, hogy az alaptörvény módosítását nem látják szükségesnek.

Indítványuk alapvetően őrzési és védelmi feladatokat szán a honvédségnek, egyúttal kimondja, hogy rendőrséggel történő közreműködés során nem vonhatja el annak feladat- és hatáskörét.

Hirdetés
A honvédség által védendő létesítményeket a kormány rendeletben határozhatja majd meg.

A hadsereg új jogosítványa lehet például a gépjárművek közúti megállítása, továbbá a katonák - a rendőrök jogaihoz hasonlóan - felhatalmazást kapnak helyszínbiztosításra, területzárásra, valamint kényszerítő eszközök alkalmazására, illetve a személyi szabadságot is korlátozó intézkedésekre is. A hadsereg eszköztárában szerepelni fog az őrkutya, gumilövedék, pirotechnikai eszköz, a könnygázgránát és az elfogó háló is, amelyeken kívül a magyar katonák lőfegyvert is használhatnak a menekültek ellen, ha úgy ítélik meg, hogy a menekültek valamely cselekedete más ember életét vagy testi épséget veszélyezteti, vagy ha a menekültek katona által őrzött létesítményre támadnak.

Hirdetés
Ez utóbbi esetben – emlékeztet a hvg.hu – a rendőrök már a jelenlegi törvényi szabályozási keretek között is lehetőségük nyílik lőfegyverrel megvédeni magukat.

A kormánypárti képviselők ugyanebben az előterjesztésben kezdeményezik, hogy a rendőrök az illegális bevándorlók felkutatása érdekében bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is behatolhassanak magánlakásokba a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején.

A rendőrségi törvényt úgy is módosítanák, hogy a hatóság külföldi felderítő tevékenységet is folytathasson az embercsempészek elleni küzdelemben. A rendőrség emellett egy másik változtatással bevonhatóvá válna a válsághelyzet alatti járványügyi intézkedésekbe.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken azt mondta, hogy a tervezett módosítások várhatóan szeptember közepétől lépnek hatályba.

 

nol.hu (Címlap: Zárt táborokat épít a kormány // Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

2015. augusztus 30. (vasárnap), 18:21

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 15:04
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

? Néhány perce jött a tragikus hír: meghalt Szappanos Ildikó, a magyar kosárlabda legendája ? Gyászol a magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 13:37

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??

Két fiát mindenki ismeri, de azt kevesen tudják, hogy Nagy Ferónak van egy lánya is ??Nagy Feró – a magyar rockzene...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 12:30

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

? Tragédia a pályán: meccs közben összeesett és meghalt a PICK Szeged legendás technikai vezetője ?Szombat este gyász...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 07:43

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

„Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet” – először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee ?

Először szólalt meg édesanyja halála óta Ganxsta Zolee: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet!” ?Megrendítő...

Mindenegyben blog
2025. november 10. (hétfő), 06:21

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?

? Megsíratták a rajongók: így néz ki halottak napján Tompos Kátya sírja – fotók, amik szíven ütnek ?November első napja...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 20:30

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

Eltűnt egy 15 éves fiatal lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét a felkutatásában! ( A teljes sztorit a kommentben találod ?)

 ? Eltűnt egy 15 éves lány Veszprémben – a rendőrség kétségbeesetten kéri a lakosság segítségét! ?Fokozott erőkkel...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 19:34

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a karma bekopogtatott az ajtónkon

? A mostohaanyám elpusztította a szoknyát, amit az elhunyt apám nyakkendőiből készítettem – de még azon az éjszakán a...

Mindenegyben blog
2025. november 09. (vasárnap), 07:52

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és döbbenet: Amit most Bochkor Gáborról kiszivárogtattak, arra senki sem volt felkészülve!

? Sokk és botrány: Amit Bochkor Gáborról most nyilvánosságra hoztak, mindenkit ledöbbentett ?Bochkor Gábor – a magyar...

Hirdetés
Hirdetés