Szeptember óta 59 ember vesztette életét a fagy miatt.

Hirdetés
Szeptember óta 59 ember vesztette életét a fagy miatt.
Hirdetés

A Népszava cikke szerint, eddig 59 ember fagyott halálra szeptember óta az országban.

A hajléktalantörvény október 15-i életbe lépése óta 52-en hűltek ki, többen a fűtetlen otthonukban, vagy kórházba szállítás közben.

Hogyan segíthetsz hajléktalan embertársaidnak?.

/A hajléktalanság alapvető okai – a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, az alacsony bérek és nyugdíjak, a lakásfenntartási támogatás hiánya és a szociális bérlakások hiánya – ellen nagyon nehéz egyedül tenni valamit\./

Hirdetés
Ehhez alapvető politikai változásokra van szükség, és A Város Mindenkié csoport éppen ezen dolgozik: összefogással, a hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek érdekérvényesítésének erősítésével és átfogó szakmai javaslatokkal. Kemény küzdelmünk ellenére azonban jelenleg is ezrek élnek az utcán a legnagyobb hidegben is, és még többen túlzsúfolt tömegszállásokon vagy ismerősöknél meghúzódva. Fontos, hogy mindannyian megtegyünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk a hajléktalan és lakhatási nehézségekkel küzdő embereknek, hiszen gyakran egy kis odafigyelés is életeket menthet. Ezt az összeállítást hajléktalan emberek és szövetségeseik készítették el, hogy útmutatót adjunk azoknak az embereknek, akik szeretnének segíteni, de nem mindig tudják, hogy hogyan vagy nem biztosak abban, hogy mi a segítség legjobb formája.

MEGELŐZÉS.

LAKÁSKIADÁS.

További információ: https://www.facebook.com/NyugodtSzívALakhatásért

Hirdetés

További információ: http://utcajogasz.blog.hu/tags/lakcím 

ELŐÍTÉLETEK.

További információ: Menhely alapítvány „Kérdések és válaszok” című kiadványa (lásd www.menhely.hu)

További információ: http://avarosmindenkie.blog.hu/tags/rendhagyó_osztályfőnöki_óra

További információ:http://avarosmindenkie.blog.hu/2012/06/09/a_hajlektalan_emberek_abrazolasa_a_mediaban_javaslatok_a_sajto_munkatarsainak

Hirdetés

 ÉRDEK- ÉS JOGVÉDELEM 
.

További információ: http://avarosmindenkie.blog.hu/2011/11/28/jogod_van_kiallni_embertarsaidert

További információ: http://avarosmindenkie.blog.hu/tags/megoldás

További információ: http://www.facebook.com/AVarosMindenkie és www.avarosmindenkie.blog.hu

További információ: http://avarosmindenkie.blog.hu/2009/01/01/elerhetosegek_52

További információ: http://utcajogasz.blog.hu/

További információ: http://utcajogasz.blog.hu/tags/kisokos

További információ: https://www.facebook.com/KözödCivilTársaság 

MUNKAVÁLLALÁS/JÖVEDELEM 
.

További információ: www.fedelnelkul.hu

KÖZVETLEN SEGÍTSÉG 
.

További információ: https://www.facebook.com/hetibetevo/, https://www.facebook.com/foodnotbombsbudapest/, www.bbm.hu/, https://www.facebook.com/utcarollakasba/

Hirdetés

KAPCSOLATTARTÁS 
.

ÉLETMENTÉS.

REGIONÁLIS DISZPÉCSERSZOLGÁLATOK 
.

Ha egy hajléktalan ember segítségre szorul, hívd az éjjel-nappal elérhető regionális Diszpécserszolgálatot!

Budapest, Pest megye: 1/338-41-86

Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 34/511-028

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 92/323-000

Baranya, Somogy, Tolna megye: 72/233-169

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 42/504-618

Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 76/485-582

Mikor hívd a diszpécsert?

Ha telefonálsz, erre figyelj:

  1. Helyszín? (pontos cím, ennek hiányában a helyszín megközelíthetősége)
  2. Mit tapasztalsz? (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.)
  3. A bejelentett személy neme, kb. kora, amennyiben tudomásod van róla, esetleg neve.
  4. Ha megszólítod a hajléktalan embert, kérdezd meg, milyen segítségre van szüksége!
  5. Amennyiben a helyszínen tudsz maradni, vagy vállalod, hogy a helyszín felkutatásában további információkat adsz a Diszpécser Szolgálat munkatársainak, add meg a neved és telefonszámod
  6. Várd meg a diszpécser esetleges kérdései

2019. január 06. (vasárnap), 18:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:34
Hirdetés

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kislánnyal bővült Ungár Anikó családja! -fotó Vannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 19:31

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotó

Gólyahír: kisfiúval bővült Ungár Anikó családja! -fotóVannak történetek, amelyeknél az embernek egyszerre szorul össze...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Hirdetés