Szijjártó Péter rendkívüli bejelentése a III. világháborúról

Hirdetés
Szijjártó Péter rendkívüli bejelentése a III. világháborúról
Hirdetés

/A kormány legfontosabb feladata Magyarország fizikai és gazdasági biztonságának garantálása, ami nem egyszerű az erős nemzetközi nyomás és a különböző támadások közepette, de eddig sikerült – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hongkongban\./
Hirdetés

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Hongkongi Városi Egyetemen (CityU) tartott előadásában kijelentette, hogy az Európai Unió ma elég rossz formában van, az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe, illetve vita folyik arról is, hogy milyen irányba menjen tovább a közösség, a föderáció vagy a szuverén tagállamokon alapuló szövetség felé.

„Magyarországon jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormány van, amely erősen szembemegy a nemzetközi liberális fősodorral, ezért súlyos támadásoknak van kitéve mind politikailag, mind gazdaságilag az európai és transzatlanti politikai porondon” – fogalmazott, majd hozzátette: eközben a magyar kormány bír a legerősebb felhatalmazással a kontinensen az utóbbi években kétharmados többséggel megnyert választások nyomán, és ez a stabilitás hozzájárult ahhoz, hogy hazánk ellen tudott állni ezen támadásoknak.

Érintette a bonyolult geopolitikai helyzetet is, leszögezve, hogy napjainkban a legfőbb feladat az ország fizikai és gazdasági biztonságának garantálása, ami nem egyszerű a nemzetközi nyomás közepette, de eddig sikerült.

Hirdetés

Szijjártó Péter nagy eredménynek nevezte, hogy hazánknak eddig sikerült kimaradnia a konfliktusból, a fegyverszállításokból a háborús pszichózis ellenére is. Szavai szerint az emberi életek mentésének kellene lennie a nemzetközi közösség fő feladatának, s így az egyetlen morálisan elfogadható álláspont a fegyverszünet és a béketárgyalások előmozdítása.

Hangsúlyozta: Magyarországon különösen súlyosan érezhetők a negatív hatások, és az esetleges eszkaláció sem több ezer kilométerre történne, hanem a közvetlen szomszédságban, ezért a kormány továbbra is kitart a békepárti politikája mellett.

Hirdetés

Nem túlzás azt mondani, hogy a harmadik világháború kitörésének kockázata soha nem volt akkora, mint most

– fogalmazott, illetve kitért a globális következményekre, az élelmiszer- és energiaellátás kihívásaira, az egekbe szökő árakra. „Egész Európa és bizonyos mértékben az egész világ fizeti ennek a háborúnak az árát, miközben egyikünk sem felelős azért” – mondta.

Úgy vélekedett, hogy Ukrajna „saját magáért harcol hősiesen, nem értünk, és nem a nevünkben”, ezért Magyarország elutasítja azt a nézőpontot, amely szerint „mivel Ukrajna értünk is harcol, ezért erkölcsi kötelességünk” részt venni a konfliktusban.

Hirdetés

Ez közelebb vinne a harmadik világháborúhoz. Az egyetlen morálisan elfogadható megközelítés az emberéletek mentése

– szögezte le.

Majd tévesnek nevezte azt az álláspontot, miszerint még nem adottak a feltételek a békeegyezséghez. Kiemelte, hogy a béke esélye ma jobb, mint tegnap volt, és rosszabb, mint holnap lesz. „Minél tovább tart ez a háború, annál kisebb lesz az esély a fenntartható, hosszú távú megállapodásra” – tette hozzá.

Súlyos veszélynek minősítette a világ ismételt blokkosodását, amelyen szerinte mindenki csak veszít, s arra figyelmeztetett, hogy a valódi kockázatot épp az úgynevezett kockázatmentesítés, az európai és a kínai gazdaság szétválasztása jelentené.

Hirdetés

A miniszter ezt követően rámutatott, hogy az autóipar adja az európai gazdaság gerincoszlopát, és már megszülettek a döntések a szektor elektromos átállásáról, több száz milliárd eurónyi beruházás indult meg, arról ugyanakkor elfeledkeztek, hogy akkumulátorokra is szükség lesz, ezeket ugyanis szinte mind Keleten gyártják.

Már csak ezért is fontos egyszerre jó kapcsolatokat fenntartani a keleti és a nyugati országokkal, amit a kölcsönös tiszteleten alapuló, minden külső beavatkozást elutasító magyar külpolitika lehetővé tett, így Magyarország fontos találkozási ponttá válhatott az autóipari vállalatok számára, ez pedig garancia a hosszú távú gazdasági növekedésre – jelentette ki.

Hirdetés

Végül üdvözölte a 2010-ben meghirdetett keleti nyitás sikerét, s ennek kapcsán azt, hogy Magyarország lett mára a kínai beruházások első számú célpontja Közép-Európában.

(MTI)

2023. szeptember 14. (csütörtök), 19:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Tarjányi Péter lerántotta a leplet Szijjártó Péter kínai megállapodásának hátteréről: erre senki sem gondolt!

Tarjányi Péter leleplezte a Szijjártó Péter és Kína között kötött alkut: erre senki sem...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 20:15
Hirdetés

Orbán Viktor elárulta leghűbb emberét, hogy a saját bőrét mentse!

Orbán Viktor elárulta leghűbb emberét, hogy a saját bőrét mentse!

Orbán elszólta magát Tusványoson? Saját szavaival hozhatta nehéz helyzetbe a volt TEK-vezértOrbán hősként beszélt Hajdu...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 19:13

Kiderült az igazság! Ezért nem engedték, hogy Hadházy Ákos legyen az elszámoltató hivatal vezetője

Kiderült az igazság! Ezért nem engedték, hogy Hadházy Ákos legyen az elszámoltató hivatal vezetője

Gréczy Zsolt szerint ezért nem lehetett Hadházy Ákos az elszámoltatási hivatal vezetőjeSúlyos kritikát fogalmazott meg...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 18:01

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Súlyos vonatbaleset rázta meg az országot – halálos áldozat is van

Szörnyű tragédia Tállyán: vonattal ütközött egy autó, egy ember életét vesztetteMentőhelikopter érkezett a súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 17:12

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Halálos vonatbaleset - Halottja is van a tragédiának...EZT lehet tudni egyelőre: Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Tragédia a síneken Tállyán: egy férfi meghalt, egy nő súlyosan megsérültHalálos ütközés történt a vasúti átjáróban2026....

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 16:51

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, Orbánék tusványosi útjaira mennyi közpénzt költött a külügy – igen zsíros összeg

Kiderült, mennyi közpénzt költött a külügy Orbánék tusványosi útjaira – igen zsíros összegTöbb mint 202 millió forint...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:54

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Így néz ki most Esztergályos Cecília 82 évesen smink nélkül.Boldog szülinapot - küldjünk neki sok szívecskét

Smink nélkül mutatta meg arcát a 82 éves Esztergályos Cecília – küldjünk neki sok szívecskét!Bátran vállalta...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 15:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol Oroszlány: elhunyt a bajnokcsapat csupaszív kosárlabdázójaFontos szerepe volt az oroszlányi kosárlabdasport...

Mindenegyben blog
2026. július 26. (vasárnap), 14:44

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Alkotmánybírónak jelöli Dr. Sonnevend Pált a Tisza-frakció

Dr. Sonnevend Pált jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakcióA Tisza-frakció bejelentette alkotmánybíró-jelöltjétA...

Hirdetés
Hirdetés