Szinetár Dóra komoly döntést hozott – nyilvánosan is bejelentette a fájdalmas döntést! Már nincs visszaút!

Hirdetés
Szinetár Dóra komoly döntést hozott – nyilvánosan is bejelentette a fájdalmas döntést! Már nincs visszaút!
Hirdetés

Szinetár Dóra komoly döntést hozott a karrierjével kapcsolatosan: a kis Benjamin kedvéért egy időre lemondta szerepeit.

/Az Operettszínház keddi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Szinetár Dóra csupán havi egy\-két alkalommal játszik majd az Ének az esőben című darabban\./

Hirdetés
Dóra a Bors megkeresésére elmondta, döntését nem befolyásolta Benjamin Down-szindrómás betegsége: „Benji csodálatos kisfiú, mindenki el van ájulva tőle, hogy milyen szépen fejlődik. Vannak fejlődési szakaszok, amelyekben a korát is meghazudtolóan előre jár, végtelenül ügyes, értelmes és okos.
Hirdetés
Nincs szüksége több törődésre és odafigyelésre, mint egy vele egykorú babának. Nem az ő fejlődése az oka annak, hogy még itthon maradok, nincs extrán igénye rám.”

A színésznő azért döntött úgy, hogy hosszabb ideig marad gyesen, mert szeretné kiélvezni minden pillanatát az anyaságnak, hiszen első két gyermeke, Marci és Zorka után is ugyanígy tett. „Nem azért szültem negyvenévesen, hogy aztán azonnal visszaálljak a színpadra” – mondta a művésznő.

Hirdetés

Szinetár Dóra döntését az Operettszínház is támogatja. A teátrum igazgatója, Lőrinczy György azt mondta: „A Budapesti Operettszínház nagy szeretettel várja vissza Dórit, de a kismamára bízza, mikor szeretne visszatérni. Fo­lyamatosan egyeztetésben va­gyunk, idén új premierje nem lesz a színházban, de ha vissza szeretné venni a korábban játszott szerepeit, szívesen várjuk. A legfontosabb azonban az, hogy Dóri minden percét kiélvezze az anyaságnak.

Hirdetés

2018. július 22. (vasárnap), 20:12

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – egy meglepő, szívet melengető döntés a közös lányukért

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – egy meglepő, szívet melengető döntés a közös...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 13:21
Hirdetés

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusban

Havazik Magyarországon! Visszatér a tél márciusbanMár majdnem mindenki elhitte, hogy a tél végleg elköszönt, a Kékes...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 12:08

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Toma Anna, akit az ország nagy része egyszerűen csak Panni néniként ismert: ő volt Toma Andrásnak, az „utolsó...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 10:36

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Ma 71 éves a világ egyik legmenőbb akcióhőse

Azon a napon, amikor a naptár március 19-ét mutat, valahol a világ egy kicsit csendesebben lélegzik, mintha maga is...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 08:04

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Hidegvérrel csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyjaMegrázó tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Hirdetés
Hirdetés