SZINETÁR DÓRA NYILVÁNOSAN IS BEJELENTETTE KISFIÁT ÉRINTŐ FÁJDALMAS DÖNTÉSÉT! MÁR NINCS VISSZAÚT!

Hirdetés
SZINETÁR DÓRA NYILVÁNOSAN IS BEJELENTETTE KISFIÁT ÉRINTŐ FÁJDALMAS DÖNTÉSÉT! MÁR NINCS VISSZAÚT!
Hirdetés

SZINETÁR DÓRA NYILVÁNOSAN IS BEJELENTETTE KISFIÁT ÉRINTŐ FÁJDALMAS DÖNTÉSÉT! MÁR NINCS VISSZAÚT!.

Szinetár Dóra komoly döntést hozott a karrierjével kapcsolatosan: a kis Benjamin kedvéért egy időre lemondta szerepeit.

/Az Operettszínház keddi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Szinetár Dóra csupán havi egy\-két alkalommal játszik majd az Ének az esőben című darabban\./

Hirdetés
Dóra a Bors megkeresésére elmondta, döntését nem befolyásolta Benjamin Down-szindrómás betegsége: „Benji csodálatos kisfiú, mindenki el van ájulva tőle, hogy milyen szépen fejlődik.
Hirdetés
Vannak fejlődési szakaszok, amelyekben a korát is meghazudtolóan előre jár, végtelenül ügyes, értelmes és okos. Nincs szüksége több törődésre és odafigyelésre, mint egy vele egykorú babának. Nem az ő fejlődése az oka annak, hogy még itthon maradok, nincs extrán igénye rám.”A színésznő azért döntött úgy, hogy hosszabb ideig marad gyesen, mert szeretné kiélvezni minden pillanatát az anyaságnak, hiszen első két gyermeke, Marci és Zorka után is ugyanígy tett. „Nem azért szültem negyvenévesen, hogy aztán azonnal visszaálljak a színpadra” – mondta a művésznő.
Hirdetés

Szinetár Dóra döntését az Operettszínház is támogatja. A teátrum igazgatója, Lőrinczy György azt mondta: „A Budapesti Operettszínház nagy szeretettel várja vissza Dórit, de a kismamára bízza, mikor szeretne visszatérni. Fo­lyamatosan egyeztetésben va­gyunk, idén új premierje nem lesz a színházban, de ha vissza szeretné venni a korábban játszott szerepeit, szívesen várjuk.

Hirdetés
A legfontosabb azonban az, hogy Dóri minden percét kiélvezze az anyaságnak.”

2018. szeptember 08. (szombat), 17:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 22:21
Hirdetés

2026 február végén 6 csillagjegy milliomossá válik, ők azok

2026 február végén 6 csillagjegy milliomossá válik, ők azok

♈ KOS – Február végeA hónap utolsó napjai úgy érkeznek el hozzád, mintha egy csendes, de erőteljes áramlat sodorna a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 20:52

Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást

Gulyás Gergely bejelentette :Ők kapnak 150 ezer forintos juttatást

Gulyás Gergely elmondta, miért kapnak 150 ezer forintos juttatást a pedagógusok Március 20-ig megkapják az állami...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 18:51

Drámai hír érkezett Janicsák Vecáról

Drámai hír érkezett Janicsák Vecáról

Méhnyakrákjáról vallott Janicsák Veca: „Éreztem, hogy valami nem stimmelt..." Egy váratlan telefonhívás, egy...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 17:27

Drámai hír érkezett Christina Applegatéról

Drámai hír érkezett Christina Applegatéról

Christina Applegate küzdelme a sclerosis multiplexszel: „Nem élvezem az életet” Megrendítő őszinteséggel beszélt...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 16:24

Pankotai Lili borította a bilit Egressy Mátyás ügyében

Pankotai Lili borította a bilit Egressy Mátyás ügyében

Pankotai Lili újra borította a bilit Egressy Mátyás ügyében – három pontban a legfontosabb üzeneteiMi is beszámoltunk...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 15:08

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott, amit még a műsorvezetők sem bírtak feldolgozni!

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott, amit még a műsorvezetők sem bírtak feldolgozni!

Totális leégés: ,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, G.w.M egy egyszerű kérdésre olyan választ adott,...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 13:37

?Óriási bejelentés! Gólyahír! Babát vár Szabados Ági, nem hiszed el ki az apa!

?Óriási bejelentés! Gólyahír! Babát vár Szabados Ági, nem hiszed el ki az apa!

? Babát vár Szabados Ági! Hatalmas örömhírt osztott meg rajongóival az RTL népszerű arca: babát vár Szabados Ági! A...

Mindenegyben blog
2026. február 26. (csütörtök), 12:14

Totális leégés a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognak

Totális leégés a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognak

Kínos baki a repülőn – Orbán Viktor és Lévai Anikó olyat tettek, amit még évekig emlegetni fognakMég a legtapasztaltabb...

Hirdetés
Hirdetés