Szörnyű helyzetben a művészasszony !Zalatnay Sarolta: 60 ezer a nyugdíjam, ha nincs havonta négy fellépésem, nem tudok megélni

Hirdetés
Szörnyű helyzetben a művészasszony !Zalatnay Sarolta: 60 ezer a nyugdíjam, ha nincs havonta négy fellépésem, nem tudok megélni
Hirdetés

A Mandiner oldalán jelent meg egy beszélgetés Zalatnay Saroltával, amely során a művésznő kifejtette, miként biztosítja megélhetését a jelenlegi időszakban. /Nem különösebben váratlan, hogy a bevételi forrásai között fontos szerepet tölt be az éneklés, ami nem csak szenvedélyét, de anyagi jólétét is szolgálja\./

Hirdetés

.

Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba. Az előadói jogdíjból is jön valamennyi pénz, de ha nincs havonta négy fellépésem, akkor nem tudok megélni.

Hogy ez mennyire komoly, arra Zalatnay azt mondja, „a legkomolyabb”.

Amíg bírom kondival, addig csinálom, és továbbra is csak élőben vagyok hajlandó énekelni, de úgy is eljön az a pont, amikor már nem lesz erőm rá, ám akkor nem tudom mi lesz. Sokszor eszembe jut, hogy amikor a hatvanas években kint voltunk Londonban az Omegával, azt mondták, maradjak kint, sztár lehetek. Nem maradtam, mert nekem anyu volt a mindenem és azért sem, mert magyar vagyok és ragaszkodom ma is a hazámhoz.

Hirdetés

Zalatnay hozzáteszi: ha akkor Londonban marad, lehet, ma már nem arról kellene beszéljen, hogy 60 ezer forint a nyugdíja.

2024. február 02. (péntek), 21:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés