Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!

Hirdetés
Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!
Hirdetés

Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. /Zsófi valódi gyilkosát\/gyilkosait futni hagyják\./

Hirdetés
(CIKK VÉGÉN VIDEÓT IS NÉZD MEG)

Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt.

Hirdetés
Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet…

Az 1998-as gyilkosságot nyugodtan nevezhetjük a modern-kori tiszaeszlári bűnpernek. Toroczkai László a Magyar Jelen című lapban már 2007-ben közölt egy 2 részes, komoly kutatómunkára alapozott oknyomozó írást, amelyben azt bizonyította, hogy a gyilkosság miatt bebörtönzött Tánczos Gábor ártatlan, a valódi gyilkosokat pedig egy abban az időben Vas megyében járt belterjes, ám nemzetközi befolyással bíró zsidó szekta tagjai között kell keresni.

Hirdetés

Most mindezt alátámasztja az egykori nyomozásban közreműködő dr. Lépold Józsefné rendőrségi grafológus kijelentése, amelyet az Újbuda Televízió egyik adásában tett, egy hónappal ezelőtt. Dr. Lépold Józsefné egyébként már a nyomozás során – Tánczos Gábor írását tanulmányozva – arra a következtetésre jutott, hogy Tánczos Gábor ártatlan, a gyilkosságot valaki más követte el. Most pedig ki merte mondani azt, hogy a gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Ugyan miféle befolyásos gyilkos vagy gyilkosok lehetnek azok, akiknek a kedvéért 50 évre titkosíthatnak egy ilyen mocskos ügyet? Kísértetiesen emlékeztet ez minket az 1882-es tiszaeszlári perre. Az Újbuda Televízió alábbi adásában 22:33-tól kezdődik a lényeg:

Hirdetés

Cikk itt folytatódik : nemzeti.net

Forrás: nemzeti.net

2016. december 04. (vasárnap), 18:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53
Hirdetés

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:59

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fodor Zsókáról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Fodor Zsóka feje fölül eladják a házat: 84 évesen költöznie kell a színésznőnek84 évesen újra költöznie kell, pedig már...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 16:05

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal megalázóbb dolog várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshoz

Nem mondatják le Sulyok Tamást, sokkal rosszabb várhat rá: Megvan a jogalap a megfosztáshozSulyok Tamás helyzete egyre...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:38

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor ritkán beszél a magánéletéről – most mégis összeáll a kép, miért nem lett családapa

Friderikusz Sándor mindig is azok közé a közéleti szereplők közé tartozott, akiknek a munkájáról rengeteget tudunk, a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászol a magyar foci: elhunyt a ZTE legendás játékosa és edzőjeÉletének 79. évében elhunyt Mihalecz István, a...

Hirdetés
Hirdetés