Tegnap döntöttek : Így változik a cafeteria 2019. január 1-től >>> VÁLTOZIK A SZÉP kártya, az Erzsébet utalvány, az iskolakezdési támogatás, a készpénzes cafeteria stb >>>

Hirdetés
Tegnap döntöttek : Így változik a cafeteria 2019. január 1-től >>> VÁLTOZIK A SZÉP kártya, az Erzsébet utalvány, az iskolakezdési támogatás, a készpénzes cafeteria stb >>>
Hirdetés

Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adócsomagot, amely tartalmazza az új cafeteria-szabályokat is. Mutatjuk, mi hogyan változik.

/Alapjaiban változtatja meg a béren kívüli juttatások szabályrendszerét a pénteken az Országgyűlés által elfogadott 2019\-es adócsomag – jelentette ki a hirado\./

Hirdetés
hu-nak Fata László cafeteria-szakértő.
Hirdetés

Mint mondta, az őszi jogalkotási ciklusban még előkerülhetnek újra az erre vonatkozó adószabályok is, de a jelenlegi állás szerint az alábbi szabályokkal tervezhetünk 2019-re. Míg idén a százezer forint készpénz-juttatás mellett Széchenyi-pihenőkártyát (SZÉP-kártya) adhattak a munkáltatók béren kívüli juttatásként, addig jövőre csak a SZÉP-kártya maradhat ebben az adózási kategóriában a már az idén is megismert összeghatárokkal.

Elvesző adóelőnyök

Fata László kifejtette: a béren kívüli juttatások közterhe jövőre az elfogadott csomag alapján 15 százalékos személyi jövedelemadó és 19,5 százalékos szociális hozzájárulási adó lesz.

Hirdetés
Ez összesen 34,5 százalékos közteher. Ezen juttatásokat a versenyszférában évi 450 ezer forint, munkaviszonyban töltött napokkal arányos részéig adhatja majd a munkáltató. Költségvetési szerveknél az évi kétszázezer forint időarányos része a maximális keret.

A szakértő közölte, idén az egyes népszerű meghatározott juttatásokat – ajándék utalvány, Erzsébet-utalvány, nyugdíjpénztári-egészségpénztári hozzájárulás, iskolakezdési támogatás, helyi bérlet – még 40,71 százalékos közteherrel nyújthatják a munkáltatók. Ezek a juttatási elemek az új szabályok alapján szinte kivétel nélkül elveszítik adóelőnyüket 2019-re, és jövedelemként adóznak majd.

Hirdetés
Így a munkáltatónak és a munkavállalónak is ki kell fizetnie a rá vonatkozó közterheket.

Az egyes meghatározott juttatások kategóriájában (40,71 százalékos közteherrel adózva) jövőre az alábbi elemeket kínálhatják a munkáltatók a 2019-re elfogadott adócsomag szerint:

a béren kívüli juttatások (SZÉP-kártya) keretösszeg feletti részeönkéntes pénztárba fizetett célzott szolgáltatásajándékutalvány – csekély értékig, évente egyszer a minimálbér tíz százalékáigvalamint néhány speciális juttatási elem.Fata László úgy fogalmazott: az elfogadott szabályok nem kímélik az adómentes juttatásokat sem.

Hirdetés
Az ismertebb elemek közül az óvodai, bölcsődei térítés munkáltatói támogatásának adómentessége marad meg. Ennél a juttatásnál újdonság lesz 2019-re, hogy nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló nevére szóló számla alapján is összeghatár nélkül kifizetheti a munkáltató a költségeket adómentesen.

A többi, gyakran használt adómentes elem – sportrendezvényre-kulturális szolgáltatásra szóló belépő, mobilitás célú lakhatási támogatás, lakáscélú támogatás, diákhitel támogatás, kockázati biztosítás – is jövedelemként adózhat 2019-ben.

Hirdetés

Mit lépnek a munkáltatók?

A cafeteriatrend.hu júniusban végzett egy kutatást a 2019-re tervezett cafeteria-módosításokra adott várható munkáltatói reakciókról. A kutatás nem reprezentatív, 559 munkáltató megkérdezésén alapult, akik egy–tízezer fős munkavállalói létszámmal rendelkeznek. A kutatásban részt vevő munkáltatók összesen 207594 munkavállalót foglalkoztatnak – vázolta Fata László.

Közölte: kiderült, ha a munkavállalói létszám alapján vizsgáljuk a válaszok megoszlását, akkor az érintettek 14,65 százalékánál azt nyilatkozta a munkáltató, hogy jövőre megszüntetné a juttatási rendszerét és nem is adna mást helyette.

A leggyakoribb megoldásként az jelenik meg, hogy a juttatásokra fordított bruttó összeget a jövő évben is igénybe vehetnék a munkavállalók, de jövedelemként adózva és SZÉP-kártyán kapnák majd ezt meg.

Hirdetés
Ez a megoldás az érintett munkavállalók 44 százalékánál várható jövőre. Olyan munkáltató is akad, amely megpróbálná megtartani a juttatások idei nettó értékét. A munkavállalók 8,65 százaléka számíthatna arra a kutatás alapján, hogy a munkáltatója vállalja jövőre a plusz terheket.

Osztoznának a pluszterheken

A válaszadó cégek munkavállalóinak 12,5 százalékánál várható az, hogy bár csökkenni fog az idén kapott nettó juttatásainak értéke, de a terhek egy részét a munkáltatója vállalná, így a felek osztoznának majd az átalakítás miatt növekvő adóterheken. Azonban az érintett munkavállalók 20,2 százalékánál valamilyen egyéb, most még nem ismert változtatás várható.

A kutatás eredménye alapján a foglalkoztatók minimális mértékben vállalnának többlet terheket az átalakítás következtében – foglalta össze a felmérés eredményét Fata László. Kiemelte: ezzel párhuzamosan a munkavállalók juttatásokból adódó nettó bevétele átlagosan 25-30 százalékkal csökkenhet.

Forrás:https://www.hirado.hu

2018. július 21. (szombat), 19:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 09:47
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Gyurkó Henrik, Füles mackó felejthetetlen magyar hangjaSzomorú hír érkezett húsvét vasárnapján: elhunyt Gyurkó...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 06:17

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Újabb Magyar énekes hunyt el. Tegnap örökre megpihent a híres énekesünk! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

 Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinMély gyászba borult a magyar nóta világa: 92 éves korában meghalt Madarász...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 05:06

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt a nótakirálynő, Madarász KatalinHétfő délután érkezett a szomorú hír: 92 éves korában elhunyt Madarász Katalin,...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 20:19

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaMély megrendülést keltett a hír, hogy húsvéthétfőn, 53 éves korában...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Hirdetés
Hirdetés