Teljesen átlátszó kólát dobott piacra a Coca-Cola

Hirdetés
Teljesen átlátszó kólát dobott piacra a Coca-Cola
Hirdetés

Japánban június 11-től már minden sarki boltban és italautomatában kapható a full zéró, 0 kalóriás, víznek látszó kóla. Vagyis eredeti nevén a Coca-Cola Clear. /A cég egyébként április elsején jelentette be a hírt, de akkor mindenki csak tréfának gondolta\./

Hirdetés
Úgy látszik, sokkal ügyesebbek voltak, mert így könnyen összeszedhették, hogy az emberek mit gondolnak a vízszínű kóláról.

A Index munkatársa megkóstolta az új üdítőt. Állítása szerint

kicsit citrusosabb íze van ugyan, de teljesen megegyezik az eredeti, fekete kóláéval.

Hirdetés

Azt egyelőre nem tudni, hogy más országokban, akár nálunk is kapható lesz-e a termék. Ugyanakkor biztosan kevesebb bűntudattal isszák majd, hiszen olyan, mintha az ember egy üveg vízzel sétálna.

Ez azonban még nem minden, a cég ugyanis megcélozta Japán mára egyik legnépszerűbb, csúhai piacát is. A csúhai alapja a sócsú, ami égetett szesz. Ehhez kevernek szódát és különböző gyümölcsöket aromaként.

Hirdetés

A Coca-Cola ebben az új, számukra egyáltalán nem hagyományosnak mondható piacon is kipróbálja magát, igaz kísérleti jelleggel. Ezért nem valószínű,  Ezért nem valószínű, hogy Japánon kívül máshol is kapható lesz majd ez az ital.

2018. június 18. (hétfő), 18:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 20:19
Hirdetés

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaMély megrendülést keltett a hír, hogy húsvéthétfőn, 53 éves korában...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 19:12

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt Takács Lajos, az Olimpia Étterem alapítójaHúsvéthétfőn, 53 éves korában meghalt Takács Lajos séf, a modern...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:41

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2 sztárja! - nyugodjék békében! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

1 perce jött a tragikus hír! Meghalt az TV2  sztárja! - nyugodjék békében! Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 16:14

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella

Meghalt Lovas Annabella, A Nagy Ő egykori szereplője Megdöbbentő hír rázta meg a realityműsor rajongóit: meghalt Lovas...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 15:25

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Meglepő, mire készül Magyar Péter: már a választás után azonnal belevágna

Nem vár 30 napot sem választás után Magyar Péter – azonnal belevágna Magyarország átalakításábaA kampány utolsó...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 14:09

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12.: elhalasztják a választást?

Április 12 közeledik: el lehet-e halasztani az országgyűlési választást rendkívüli jogrend idején?A választások...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 08:25

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény

Mindenki Agárdi Szilviért küzd most: nagyon kevés a remény 1. Összefogott az ország, de a baj még mindig óriásiMásfél...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 07:50

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról

Részeg ámokfutó gázolt halálra két kisgyereket – sokkoló felvétel készült a borzalmas tragédiáról Felfoghatatlan...

Hirdetés
Hirdetés