Tilos péntektől láncra verni a kutyát

Hirdetés
Tilos péntektől láncra verni a kutyát
Hirdetés

Magyarország - Több tízezer kutya él láncra verve Magyarországon egy szakértő szerint. Úgy véli, a szigorítás sem hoz egyhamar változást: január elsejétől ugyanis már tilos láncon tartani az ebeket.

/– Megmondom őszintén, jogos a változtatás\./

Hirdetés
De az a gondom, hogy sajnos nem jó a kerítésem. Ha kimegy a kutya, van, aki megrugdossa. Az pedig nem szép dolog – mondta az egyik röszkei, határ menti kis ház lakója, Márta Jánosné.

A nyugdíjas asszony tíz éve él itt, mindig tartott kutyát, most két keverék, Maci és Pamacs őrzi a házat láncra kötve.
Hirdetés

A már 2012. augusztus elsején életbe lépett állatvédelmi törvény jelentősen szigorított egyes állattartási szabályokon, illetve megemelte az állatvédelmi bírság összegét. Ez a kormányrendelet kimondja azt is, hogy 2016-tól az ebeket nem szabad tartósan láncra verni.

Keller Zoltán szegedi kutyakiképző elmondta, a láncon tartást két dolog indokolja: – Az egyik, hogy nincs kerítés, vagy ha mégis, akkor az nem megfelelő a kutyához. A másik, hogy a gazda nem akar foglalkozni a kutyával, az csak riasztó, jelző funkciót tölt be. Attól, hogy ezt a törvényt bevezetik, nem lesz pénz a tanyákon kerítésre, és nem változik meg a gazdák kutyára fordított figyelme sem.
Hirdetés
Minden törvény annyit ér, amennyit be tudnak tartatni belőle – magyarázta.
 
Tilos lesz kutyát láncra verni. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Keller szerint Magyarországon több tízezer kutya él láncra verve. Úgy véli, ez az állapot nem fog megváltozni egyik napról a másikra. – A láncon tartott kutya frusztrált és rettentő ingerszegény körülmények között él, amitől agresszívvá válhat – tette hozzá.

Hirdetés
Szakértői vélemények szerint az ingerszegény környezetben tartott, elhanyagolt kutyák gyakran idegronccsá válnak, ami a legtöbb esetben visszafordíthatatlan állapotokat eredményez, és tragédiákhoz vezethet.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője azt hangsúlyozta, ha valaki úgy tart állatot, hogy az szenved – tehát láncon –, akkor bűncselekményt, állatkínzást követ el.

– Nyáron találtunk olyan kutyát, amelynek a lánca felcsavarodott a karóra, a kutya mozdulni sem tudott, hőgutát kapott és elpusztult.
Hirdetés
Télen egy kikötött kutya odafagyott a földhöz – mesélte az elrettentő eseteket. Szerinte az embereket kellene képezni, hogy jó gazdák legyenek, és az állattartáshoz megfelelő tudással rendelkezzenek. Seres három feltételhez kötné a kutyatartást: megfelelő tartási hely, anyagi fedezet és szabadidő.

Forrás: www.delmagyar.hu

2015. december 29. (kedd), 22:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 08:24
Hirdetés

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

Öröklés 2026– Élettársak, házastársak figyelem így változik meg minden! ?

A ChatGPT ezt mondta:Könnyítés jön az öröklésben – soha nem volt még ilyen gyors az ügyintézés ??Origo – 3 perc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 26. (vasárnap), 07:40

Felismered, kik ők ezen a ritka, őszinte pillanatban? ?? Évtizedek óta együtt, mégsem hangzott el köztük a „holtomiglan–holtodiglan” – mégis ők Hollywood legszilárdabb szerelmespárja. ?✨ Távol a reflektorfénytől, csendben, kéz a kézben élik mindennapjaikat – pont így, ahogy itt is látod. ?? ? Koppints az első hozzászólásra, és derülj ki, kik ők valójában – garantáltan meglepődsz! ??

Hollywood egyik legösszeillőbb párja, akik sosem házasodtak össze – és egy titokzatos szenvedély, amiről kevesen...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 09:41

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Magyar Péter OLYAN POSZTOT tett közzé a közösségi oldalán amit a FIDESZ is tátott szájjal nézte ..pár óra alatt 54 ezer ember kedvelte az írását !? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk.Most...

Mindenegyben blog
2025. október 25. (szombat), 05:56

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia : meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt

Tragédia Ausztriában: meghalt egy 19 éves magyar lány – a mentőhelikopter nem tudott leszállni a köd miatt?...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 09:30

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Gigantikus vihar közelít 100 km/h-s szél is kíséri, nem ússzuk meg szárazon

Viharos szél, záporok és köd is érkezik – figyelmeztetést adott ki a HungaroMet! ?️⚡?️Péntek délelőttre szöveges...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 07:02

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Fontos változás az igazoltatásoknál – Új dokumentumot kell maguknál tartaniuk az autósoknak

Idén januártól lényeges változás lépett életbe a magyar közúti közlekedésben: módosították a járművek forgalomba...

Mindenegyben blog
2025. október 24. (péntek), 05:37

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Felfoghatatlan veszteség: elhunyt dr. Frank József, a Dunaújváros FC szeretett orvosa ? A dunaújvárosi sportéletet mély...

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 20:27

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Hirdetés